Hotburger
Nem vagyok az a hamburgeres fajta. Nem sznobságból, volt idő, mikor heti három simán lecsusszant, csak hát változnak a dolgok, az ízlés is. Rossz dolognak viszont egyáltalán nem mondanám. Ahogy a hot-dogot sem. Pedig volt már szerencsém néhány penetra darabhoz. A legrosszabbat mindkettőből születési helyükön ettem, a tavaly nyári rabszolgasors után jól megérdemelt utazgatásom alatt. A legpocsékabb hamburgeremet egy útszéli büfében tették elém a Grand Canyon közelében, és ami a vicc az egészben, hogy csak 1 dollárral volt olcsóbb, mint a győztes, valaha volt legjobb, a San Francisco-i Zuni Caféban. Leghorrorisztikusabb hot-dog élményem New Yorkban volt, mentségére legyen mondva, hogy experimentális jelleggel kóstoltam meg, nem számítottam sokkal jobbra, és összesen 99 centembe fájt. A legjobb viszont a Sziget fesztiválon jött velem szembe, hajnali 4 órakor, három végigugrált koncert, és jó pár fröccs után - bár az a sanda gyanúm, hogy nem a kulinária csúcsa volt, csak az esett a legjobban. Mindegy is, lényeg a lényeg: rosszul csókolózni nem lehet, csak rossz partnerrel hozott össze a véletlen, és rossz étel sincs, csak silány alapanyagból elkészített, összecsapott munka. Szóval ha valaki úgy gondolja, nem szereti a hamburgert, vagy a hot-dogot, akkor álljon neki ő maga, és szánja rá az időt, alapanyagot - garantáltan nem bánja meg. Nem állítom, hogy ez itt a valaha volt legjobb hamburger, de azt igen, hogy a legjobb, amit hot-dog formában kóstoltál :) Ha pedig máshogy szeretnétek csinálni, csak hajrá: nagyon kozmopolita étel, mindenféle változtatást eltűr. Ha magunk készítjük a zsömlét, húspogácsát, és ipari szószok helyett friss zöldséget, vagy házi majonézt/ketchupot használunk, tuti finom és egészséges vacsink lesz, aminek többé semmi köze a gyorsételekhez.
