Torma

A torma ősi fűszer- és gyógynövény, melynek gyökerét használjuk, főként reszelve. A húsvéti főtt sonka elengedhetetlen kísérője, de jól illik főtt és sült marhahúsos, sertéshúsos fogásokhoz, savanyúságokba, szendvicsekbe és salátákba is.
A torma pikáns, csípős íze legfőbb jellegzetessége, és igen megosztó lehet. Élettani hatását tekintve étvágygerjesztő, gyomorjavító, valamint az emésztést és a vérkeringést is támogatja.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A tormát őseink gyógynövényként hozták Belső-Ázsiából, a Volga és a Don környékéről, itt mai napig az életerő jelképeként tartják számon. Ártereken, nedves réteken és szántók mellett vadon is előfordul. A mindenki által ismert erős, orrfacsaróan csípős aromáját intenzív illóolaj-tartalmának köszönheti. A növény jól tűri a hideget, fagymentes időszakban egész télen át gyűjthető, gyökere hűtőben is sokáig tárolható. Gyökerét reszelve nyerjük a húsvéti sonka mellé (is) kínált reszelt tormát.
A torma évelő növény, gyökerét egész évben gyűjthetjük, de betakarításra általában az ősz a legalkalmasabb időszak. Ezután a pincében, homok közé helyezve akár egy éven keresztül is tárolhatjuk. Ecetes, majonézes vagy natúr, reszelt formában üvegben/tubusban szinte mindenhol kapható.
A tormát a népi gyógyászat már a 17. század óta használja. A friss tormának igen magas a C-vitamin-tartalma, de ásványi anyagokban is gazdag: sok benne a folsav, kálium, kálcium, magnézium, cink. Van benne egy speciálisan rá jellemző összetevő, a szinigrin, ami egy glükozinolát - ennek vírus- és baktériumölő hatásokat tulajdonítanak. Tudtad, hogy a frissen reszelt torma baktérium- és vírusölő hatása akár fél napon át is eltarthat? A torma tisztítja a légutakat, segít a nátha és az orrdugulás tünetein.
A frissen reszelt vagy ecetes / majonézes bolti formáját ehetjük tradicionálisan a húsvéti sonka mellé, de mehet hideg szendvicsekbe, zöldség-, hús- vagy tojáskrémekbe, melegszendvicsbe, sőt, a klasszikus táfelspicc mellé is.
Mehet tormás-sajtos sonkatekercsbe, BBQ burgerbe, leveles vendégváró falatokhoz, rakott túrós tésztába sonkával és tormával, rozé libamellhez céklavariációkkal és parmezánchipsszel, sonkatekercstortába, majonézes sonkasalátába, de persze készíthetünk belőle gyors ecetes tormát is.
Még több tormás receptért görgess lejjebb!
Frissen októbertől márciusig vehetjük, üveges vagy tubusos változatához pedig bármikor hozzájuthatunk.
A friss tormát pincehidegen vagy hűtőszekrényben tároljuk. Üveges változatát felbontás után hűtőben.
fehérjetartalom
2 g
zsírtartalom
0 g
szénhidráttartalom
15 g
víztartalom
76 g
fehérje
2 g
Zsír
ásványi anyagok
szénhidrát
rost
10 g
víz
76 g
vitaminok
A kutatási eredmények szerint a párunk illata csökkentheti a stresszre adott reakciót, és a szorongást is.
Németh OrsiA veszélyes, nem élelmiszeripari termékek uniós gyorsriasztási rendszerében kozmetikai termékekre és játékokra érkezett a legtöbb bejelentés tavaly, a magyar riasztásokban is a kozmetikumok vezetik a listát.
Németh OrsiJó ötlet rendszeresen fogyasztani olyan ételeket, mint a csípős paprikás gulyás, a pikáns arrabbiata vagy éppen olyan nassolnivalókat, mint a jalapeno poppers? Nézzük!
Szabó AnnaMindenki ujjongással fogadta, hogy visszatér a retro Traubisoda, azonban pár nap alatt eltűnt a boltok polcairól. Most kiderült, mi áll a dolog hátterében.
Tündérinek tűnik, hasonlít a kamillára és a százszorszépre, pici virágaival vonzza a méheket, darazsakat, de ha csoportosan nő, rendkívül invazív és kártékony lehet kertünkben.
A húsvéti sonka főzése: vásárlási tippek, főzési tapasztalatok, klasszikus köretek. Nem csak kezdőknek! Idén főzzük együtt a húsvéti sonkát!
Nyírségi - hajdúsági étel, nálunk húsvéti hagyomány. Mióta eszemet tudom, ismerem ezt a finomságot... :) A templomi szentelésnél a sonka, a kolbász, a kalács és a bor mellett ez az ...
Kihagyhatatlan Húsvétkor! Ha nem sonkához kell, és más az alkalom, akkor csak 8 g sót használjunk, és mazsolát is tehetünk bele. Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!
A méteres kalács vagy méteres sütemény a húsvéti klasszikusok közé sorolható, amivel lehet sokan nem is találkoztak még. Aki viszont ismeri, annak biztosan közel áll a szívéhez. ...
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!