Tüdőleves 3., ahogy anyósomnál megszerettem
Finnyás gyerekként soha nem ettem meg az ilyen ételeket. Tüdő, szív...brrrr, meg sem kóstoltam. Aztán, amikor megismertem a férjemet, és váratlan látogatást tettünk a szüleinél, pont ez volt az ebéd. Engem arra tanítottak, hogy vendégségben, ételre nem mondjuk soha, hogy nem szeretem, vagy nem ízlik. Főleg nem az anyósjelöltnek!:D( A lányaimat is így tanítottam.) Udvariasan szedtem egy keveset, hogy majd a második fogással kiegészítem. Annyira ízlett, hogy még kétszer szedtem, ennyit a másodikról, nem is emlékszem mi volt, mert nem tudtam már enni:). Így volt ez a tökfőzelékkel is, de azt csak egyszer éltem túl és nem tudtak meggyőzni, hogy finom. (Bocsi a tökrajongóktól, lehet,hogy a kapor miatt nem jön be.) De ez hamar kiderült, hogy nem szeretem. Kaptam is érte, hogy miért nem mondtam, ehettem volna mást is. Bár évekig cinkeltek vele, ha anyósom hívott bennünket ebédre, mindig elmondta, hogy mi lesz a kaja, és hozzátette " az Évinek tökfőzelék is lesz!". Ezt apósom megfűszerezte: "Mama, sok kaporral!". Sajnos, már nem lehetnek köztünk.
