Éticsiga

Éticsiga

Leírás

Az éticsiga Európa-szerte elterjedt csigafaj. Főként Közép- és Délkelet-Európában őshonos. Skandinávia egyes részein szerzetesek, Angliában pedig a rómaiak terjesztették el, de a szigetországban ma már védett állat. Erdőkben, kertekben, szőlőföldeken, nyitott helyeken él. Különösen szereti a folyópartokat, hiszen a magas páratartalmat és az alacsonyabb hőmérsékletet részesíti előnyben. (Ennek az is az oka, hogy petéit nedves, laza földbe tudja lerakni.) Az éticsiga háza piszkosfehér-világosbarnás színű, 5-6 csavarodásból áll. Nyílása nagy, fehér szélű. A ház 3-5 cm széles és 3-4,5 cm magas. Az éticsiga télen és forró nyári napokon dermedt állapotba kerül, ilyenkor meszes burokkal védekezik. Szaporodását tekintve hímnős, de szükséges van partnerre a párzáshoz. Ilyenkor mindkét állat megtermékenyül. A párzási időszak május, a petéket június-július során rakják le. A kis csigák 3-4 hét után kelnek ki, ivarérettek 2-5 éves korukban lesznek. Az élettartam 20 év, maximum 35 év. Az éticsiga húsa ínyencségnek számít, könnyen emészthető, egészséges és jól fűszerezhető. A középkorban különösen is kedvelték, böjt alatt is szabad volt csigát enni, mert nem húsnak, hanem halnak tekintették.

Mikor vegyem

Magyarországon április 1-től június 15-ig van szezonja, ilyenkor kizárólag engedéllyel gyűjthető, máskor védett állatként tilos a gyűjtése. (Tenyésztésével is próbálkoznak farmokon, Franciaországban időnként megtalálható szupermarketekben is.)

hogyan tároljam

Gyűjtés után 6-7 napig vödörben, minden nap lemosva, hogy kitisztuljanak.

100g Éticsiga

fehérjetartalom

16.1 g

zsírtartalom

50000.872 g

szénhidráttartalom

2 g

víztartalom

79.2 g

gramm Éticsiga?

Top ásványi anyagok

Foszfor

272 mg

Magnézium

250 mg

Nátrium

70 mg

Kalcium

10 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.13 g

Kolin

65 mg

E vitamin

5 mg

Niacin - B3 vitamin

1.4 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

16.1 g

Zsír

telített zsírsav

0.361 g

egyszeresen telített zsírsav

0.259 g

többszörösen telített zsírsav

0.252 g

koleszterin

50 g

ásványi anyagok

Kalcium

10 mg

Vas

3.5 mg

Magnézium

250 mg

Foszfor

272 mg

Nátrium

70 mg

Cink

1 mg

Réz

0.4 mg

Szelén

27.4 µg

szénhidrát

víz

79.2 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.01 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.12 mg

Niacin - B3 vitamin

1.4 mg

Folát

6 µg

Kolin

65 mg

Retinol

30 µg

E vitamin

5 mg

K vitamin

0.1 µg

B12 vitamin

0.5 µg

A vitamin

30 µg

B6 vitamin

0.13 g

12 találat

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...