Szüreti szarvaspörkölt szőlővel
Minden évben testületileg levonulunk szüretelni a rokonokhoz, általában több fordulóban. Nagyon szeretek odajárni. Jó, ha őszinte akarok lenni, akkor nem a hajnali kelés, a hajlongás és a puttonyos utáni kurjászás vonz a legjobban, hanem az a jóféle, amivel meg szoktak mindket vendégelni. A rokon bácsi ugyanis nem elég, hogy szőlősgazda, de még vadász is. Hajnalban, az érkezéskor, reggeli gyanánt házi pálinka, friss kenyér és házi szalámi, szalonna, könnyfacsaróan csípős paprika. Csak azért nem szoktam pukkadásig enni magam, mert tudom, hogy mi vár ebédre: a pörköltek fejedelme, az űberelhetetlen, a legyőzhetetlen vörösboros szarvaspörkölt. Utána selymes és pihe-puha lekváros buktával, amit a gazdasszony addig süt ki, amíg mi málenkij roboton szedjük a szőlőt, szomjoltának pedig harmatfriss must van. A rokon bácsinak megvannak az elvei, a szarvaspörköltbe nincs beleszólás, 20 éve ugyanolyan - és felséges. Én azonban minden alkalommal csempészek magammal sunyiban egy othellót, és csendben hozzáeszegetem a pörköltemhez, mert úgy kiemelik egymás ízét, hogy az csuda! Idén sajnos, hála a szőlőnek kedvező nyárnak, csak egy szüret volt - és én nem tudtam ott lenni. Fájt, fájt, de mikor apuék hazaállítottak egy kis házi szalámival, meg a szarvascombbal, azért valahogy megvigasztalódtam. :) És először az életben nem kellett rejtegetnem a szőlőszemeket :) A gomba, mint az ősz másik nagy kincse, nekem belekívánkozott. Köretnek nem szoktunk mást enni hozzá, mint friss, ropogós héjú fehér kenyeret. Azzal jól ki lehet itatni a szaftot a végén.
