Bográcsos marhalábszárpörkölt
Már önmagába véve a pörkölt is egy külön műfaj...hát még a bográcsos verzió! Az kérem, egy külön művészeti ág! Nem vagyok feltétlen híve annak, hogy a gyors fogások nem lehetnek jók, de egy olyen mutatványra, mint a bográcsolás, azért rá kell készülni, testben, lélekben, szellemiekben, és amire ennyire rákészülünk, abba azért hajlamosabbak vagyunk több szívet is tenni. :) Valamint borzasztóan hiszek az étkezés szociális erejében - vagyis lehet egyedül enni, de minek? Számomra egy igazi kulináris élmény elképzelhetetlen egyedül - kivel osztom meg az örömöt, kivel analizálom a fűszereket, az összetevők állagát, kivel hümmentek hatalmasakat? Ezért imádom a bográcsozást. Azt egyedül amúgy sem lehet, oda kell a mások segítsége, már az elejétől. Mert ugye órákkal korábban nekikezdünk, tüzet rakunk, leégetjük, újra rakjuk, jöhet bele az előkészített alapanyag, ne annyit, már, te, miért én mindig így csinálom...Hozd a bort. Most? Majd ha a hús már puhább lesz.... Ugye ismerős? Ezek az epizódok kicsit bosszantóak lehetnek ott és akkor, de pár óra múlva, ha a vastag szaft úgy ráült a húskockákra, hogy evőeszköz sem szükséges, mert kenyérrel is ki lehet kanalazni...na akkor már csak nevetünk rajta. Szóval bográcsozzunk. Ahol, és amennyit csak lehet. Minél több baráttal, ellenséggel, szomszéddal, osztálytárssal családdal, mert kevés dolog hoz össze annyira, mint egy füstzamatot átvett, szaftos marhapörkölt egy pohár vörösborral.
