NS 17513 recept

Az elnevezés kicsit furcsán hangozhat. Ez az étel azért kapta tőlem ezt a nevet, mert az ízesítését a pájsli ihlette. Nálunk a pájsli disznóvágáskor készült, ami hasonlatos a szalontüdőként vagy savanyú tüdőként ismert étellel, de egy kicsit más. Nem csak tüdő, hanem szív, máj és némi hús (egy kis porcogós is) került bele. Úgy tették fel, mint a pörköltet, ügyelve arra, hogy a kevesebb főzési igényű hozzávalókat, a májat és a tüdőt akkor adják hozzá, amikor a hús és a szív már szinte készre főtt. Sózni a máj és a tüdő megfőtte előtt sózták. Babérlevéllel (nálunk szegfűborssal is), fokhagymával ízesítették, végül behabarták, és ecettel savanykás ízt adtak neki. Ugyancsak disznóvágáskor készült ennek egy hígabb változata, az ún. savanyú leves. A Baranyában élő németek, horvátok, magyarok átvéve egymás étkezési, főzési szokásait egyaránt készítették a belsőségeknek az ilyen vagy hasonló módon főzött változatát. A családunkban főzött ételek, étkezési szokások is jól mutatják, hogy az itt élő nemzetiségek konyhaművészete hogy hatott egymásra, mert a dédnagymamám, a nagymamáim és anyukám is főzött, főz olyan ételeket amelyek magyar, horvát vagy német eredetűek. E rövid kalandozás után visszatérve a baromfi pájslihoz, amely egyfajta reinkarnációja a fent említett disznóvágáskori pájslinak, egy egyszerűbb összetételű, de ízvilágában hasonló étel. A savanykásságát jelen esetben a mustár adja. Csirke- és pulykahúsból, májból, szívből egyaránt készíthetjük. Nálam most csak pulykamellből és csirkemájból készült.