Ez az íz mindég visszarepít a gyermekkoromba. Amikor kicsi voltam, a nagyi minden szulinapom előtt megkérdezte, mit szeretnék. Én mindég a diós tortát kértem. Csak azt, mert már akkor imádtam... Minden évben, amíg csak élt. Utána anyukám készítette, nekem és a testvéreimnek is. Érdekes módon soha máskor ez a torta nem került az asztalra, csak születésnapokon. És ez így van a mai napig. Ez a mi családi kincsünk. Semmihez nem fogható lágy, krémes, diós íz... De nem szabad a vajat hamisítani! Tessék spórolni és diétázni 364 napot az évben, de nem akkor amikor ez a torta kerül a terítékre. :) A fotó nem idilli, de amikor készült, 34 fok volt, úgyhogy a hűtőből került csak egy pillanatra elő, még mindenki szedett egy darabot, és ment is vissza. Ezért az a fránya, műanyag tortatálaló. Elnézést, de az ízén semmit nem rontott, és a díszítést anyukám már csak így szokta meg. :)
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!