Meggy

Imádjuk a meggyet, mert a legfinomabb pitetöltelék, isteni lekvár, jam, befőtt, szörp, szósz, smoothie vagy leves készülhet belőle, és bármilyen süteményt, rétest, tekercset, tortát feldob.
Fogyasszunk minél több meggyet, mivel csomó értékes tápanyag van benne: kalóriaszegény, gazdag A-, B1-, B2-, B6-, C-vitaminban és káliumban, magas az antioxidánstartalma, serkenti az idegek működését, jótékony hatással van az emésztésünkre, és flavonoidtartalma gyulladáscsökkentő hatással bír.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
Csonthéjas, a cseresznye rokona, pirosas-mélybordó színű savanykás gyümölcs. Hatékony antioxidáns hatású, és nem utóérő, ezért hamar romlásnak indul. Magyarországon a legkiválóbb fajták a Pándy meggy, az érdi bőtermő, de az apró szemű cigánymeggy is nagyon zamatos, és igazi hungarikumnak számít.
Szezonálisan (nyár elején-közepén) elérhető bármelyik zöldségesnél, hipermarketekben, piacokon, de szedd magad akciókon keresztül is hozzájuthatunk. Pro tipp: szárasan leszedett meggyet vegyünk, vagy szárastól szedjük le a fáról, így jobban eláll.
Egy lábosba tegyünk 4 dl vizet, rakjuk bele a fűszereket, fahéjrudat, szegfűszeget, citromhéjat és vaníliát, majd takarék lángon kezdjük el forralni addig, amíg vissza nem fő a felére a víz mennyisége. Egy másik lábosba tegyünk 1,5 dl vizet, rakjuk bele a meggyet és a 9 dkg cukrot, majd szűrjük bele a fűszerkivonatot. Főzzük 10 percig, közben keverjünk össze 2 kanál keményítőt 150 gramm habtejszínnel, majd folyamatos kevergetés mellett öntsük hozzá a meggyhez. Forraljuk fel, majd ha kész, hűtsük ki, és tegyük a hűtőbe.
Szinte bármilyen édességnek jól áll, de húsételekkel is jól harmonizál. Ha igazi meggyrajongó vagy, használd ki rövid szezonját, és készíts egy isteni fűszeres, meggyes rétest, Fekete-erdő tekercset, klasszikus meggyes piskótát, darabos meggylekvárt, szaftos csirkemellet meggyszósszal, meggyes túrókelyhet, görög gyümölcslevest, meggybefőttet, meggyes leveles párnát reggelire vagy egy pezsdítő meggyszörpöt.
Még több meggyes receptért görgess lejjebb!
Szezonja májustól júliusig tart, de befőtt vagy fagyasztott formájában egész évben kapható.
Hűtőben tartva két-három napig fogyasztható marad.
fehérjetartalom
1 g
zsírtartalom
0.24 g
szénhidráttartalom
12.18 g
víztartalom
86.13 g
Kalcium
16 mg
Foszfor
15 mg
Magnézium
9 mg
Nátrium
3 mg
B6 vitamin
0.044 g
C vitamin
10 mg
Kolin
6.1 mg
Béta-karotin
770 µg
fehérje
1 g
Zsír
telített zsírsav
0.068 g
egyszeresen telített zsírsav
0.082 g
többszörösen telített zsírsav
0.09 g
ásványi anyagok
Kalcium
16 mg
Vas
0.32 mg
Magnézium
9 mg
Foszfor
15 mg
Nátrium
3 mg
Cink
0.1 mg
Réz
0.104 mg
Mangán
0.112 mg
szénhidrát
rost
1.6 g
cukor
8.49 g
víz
86.13 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.03 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.04 mg
Niacin - B3 vitamin
0.4 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.143 mg
Folát
8 µg
Kolin
6.1 mg
Béta-karotin
770 µg
Lutein+zeaxantin
85 µg
E vitamin
0.07 mg
K vitamin
2.1 µg
A vitamin
64 µg
C vitamin
10 mg
B6 vitamin
0.044 g
Nem aprózzuk el a mai menüt! Gyermekkori mumus, köménymagleves a rajtnál, ezúttal mesteri finoman, roppanós kenyérkockákkal elkészítve, amit egy gazdag, húsos rakott brokkoli követ. A főétel után a pihe-puha tepsis palacsintának is maradjon hely!
Nosalty2025-ben viszonylag későn érkezik a húsvét, hiszen április 18-án kezdődik: ekkorra talán már igazi tavaszi időjárásunk lesz, mely még több locsolót csalogat vendégségbe. Mindent egy helyre gyűjtöttünk nektek az idei böjti napokról, a húsvéti ünnepről és receptekről: mikor mit együnk, mit főzzünk és süssünk, illetve mikor vásároljunk?
NosaltyA monília komoly károkat okozhat a kajszi- és meggyfákon, de megfelelő időzítéssel és gondos permetezéssel hatékonyan megelőzhető. Most van itt az ideje a védekezésnek, hogy a nyár elején egészséges, bő termést szüretelhessünk!
NosaltyRengeteg pénzt spórolhatsz meg, ha bevásárolsz ebből a jó minőségű téliszalámiból.
Nemrég írtunk meg mi is, hogy a Dunántúl legendás csárdája bezár, és nem is kívánják semmilyen formában átadni az üzemeltetését másnak. Most viszont, úgy néz ki, mégis van remény arra, hogy újranyisson.
Újabb hét, ezért újabb kvízzel jelentkezünk! Most, hogy már nemcsak a naptár szerint írunk tavaszt, hanem az időjárás is egyre inkább tavaszias arcát mutatja, itt az ideje, hogy felsorakozzanak az évszak zöldségei!
Sokan félnek a legfinomabb sütemények alapjául szolgáló kelt tészta készítésétől, pedig csak bátran bele kell vágni, aztán jön minden magától! Én tizenévesen már elkezdtem, és ...
Valahol az internetem találtam rá a receptre. Mivel nagyon ízlésesen volt fotózva, fölkeltette az érdeklődésemet, és szeretek újdonságokat kipróbálni, ezért megsüttötem ... Pazar ...
Nem is emlékszem honnan a recept, állandóan gyűjtögetek. :) De azt tudom, hogy nagyon finom ez a süti, érdemes elkészíteni. :)
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!