Mangalica zsír

A mangalica valószínűleg a legnagyobb zsírtermelésű sertésfajta. Fajtáját a szerb sumadia és a bakonyi és szalontai sertésfajták keresztezéséből tenyésztették ki. A 19. század végén még hatalmas populációt tenyésztettek hazánkban, ám a 20. század folyamán keresettsége egyre csökkent, mígnem a ’90-es évek elejére a fajt a kipusztulás fenyegette. Mára ez a veszély már elmúlt, főként annak köszönhetően, hogy egy spanyol sonkagyár kifejezetten Magyarországon tartott, hizlalt és feldolgozott mangalicákból gyártja a világhírű sonkáját. Ehhez a spanyol sonkafajtához fagyasztva, félkész állapotban kerül ki a hús az országból, majd a hosszú érlelési idő után exkluzív árucikként kerül forgalomba. Tévhit, hogy a mangalica koleszterintartalma alacsonyabb volna a többi sertésénél, a fajták közti különbség főként a tartás különbözőségében illetve a mangalica húsának magas zsírtartalmában rejlik. Ez a zsírtartalom ráadásul viszonylag egyenletesen oszlik el a húsban, ettől lesz a mangalica húsa jóval puhább, szaftosabb az elkészítés során. A mangalica erőssége a zsírja, hiszen kifejezetten zsírsertésről van szó. Egyrészt vágósúlyának kétharmada zsír, háj és szalonna, másrészt pedig jóval koncentráltabb ízvilágú zsírt produkál, mint a többi sertésfajta. Használhatjuk húsok sütéséhez, süteményekhez, pogácsákhoz, vagy fogyaszthatjuk egyszerűen kenyérre kenve.
Bármikor.
Hűtőben.
fehérjetartalom
0 g
zsírtartalom
95095.5 g
szénhidráttartalom
0 g
víztartalom
0 g
Cink
0.11 mg
Szelén
0.2 µg
Kolin
49.7 mg
E vitamin
0.6 mg
D vitamin
102 µg
fehérje
0 g
Zsír
telített zsírsav
39.2 g
egyszeresen telített zsírsav
45.1 g
többszörösen telített zsírsav
11.2 g
koleszterin
95 g
ásványi anyagok
Cink
0.11 mg
Szelén
0.2 µg
szénhidrát
vitaminok
Kolin
49.7 mg
E vitamin
0.6 mg
D vitamin
102 µg
Zöldségekben bővelkedünk ma, mégpedig olyannyira, hogy a csorbaleves, a rakott cukkini, de még a desszertnek szánt répatortagolyó is tele lesz velük.
NosaltyKatalin hercegné nemcsak a szerencsés genetikának köszönhetően olyan csinos, amilyen, hanem azért is, mert szigorú diétát követ, amibe nem fér bele akármi, főleg betegsége óta. Ti tudjátok, melyik két étel tiltólistás számára?
NosaltyPuffadás, gyomorpanaszok, emésztési gondok. Hogy tudod elkerülni a kellemetlen tüneteket? Gasztroenterológusok segítenek, mely ételeket érdemes tiltólistára tenni!
Németh OrsiA D-vitamin kapcsán rengeteg kutatás zajlott már korábban is, de a mostani egy új perspektívát nyithat meg az izomépítés és testsúlykontroll terén.
A mai nap csupa zöldséges, mégis laktató fogások sora, a menü végéről pedig nem maradhat el egy kis édes csábítás.
Nézzük, hogy a külföldieknek melyek a kedvenc magyar ételeik!
A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...
A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...
Olaszország Campania régiójában és Nápoly környékén elterjedt, farsangi édesség ez, amelynek alapját citrushéjjal ízesített tejbegríz adja. A kisült végeredmény olyan krémes, hogy ...
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!