Rakott krumplis pite
Mindig is értetlenül álltam a "nem szeretem a rakott krumplit" mondatok előtt. Hogy lehet ez? Mert száraz. Száááraz? Na, akkor Te még nem ettél jót. Tinikorom óta az egyik kedvencem, az egyike volt az első ételeknek, amit megtanultam elkészíteni. Állítólag az enyém nagyon finom, apa egyszer, mikor még otthon laktam, meg is jegyezte, hogy "már jobb, mint az anyádé"- még szerencse, hogy anya nem sértődős.:) Az idők során rájöttem 2 alapszabályra: A rakott krumpit tepsiben sütni vétek, csakis jénaiban szabad, a sütés elején lefedve. Mindig több tejföl kell bele, mint amit "normális ember" gondolna. Plusz egy: rétegenként locsolom sóval alaposan elkevert tejföllel (van olyan, aki csak a tetejére teszi a tejfölt.) (Az arányok nálam a hagyományos rakott krumplinál: 9 db közepes burgonya, ugyanannyi tojás, kolbász ízlés szerint - nálam nem túl sok - és mindehhez kb. 8 dl, nem, nem írtam el, 8 dl tejföl. A mennyiség klasszikus, minden háztartásban megtalálható, kör alakú fedeles jénai tálra kalibrálva.) Visszatérve a pitére, ez a kissé furcsa párosítás egy véletlennek köszönhető. Kigondoltam ugyanis, hogy készítek egy rakott burgonyát, s amikor kihúztam a fiókot, hogy kivegyem a vágódeszkát, ott volt a pitetál is mellette...most mondjam azt, hogy kigyulladt a villanykörte a fejemben? Pedig de. Szóval így született a rakott burgonyás pite.
