15 hagyományos fogás a busójárás alkalmából

Újra itt van a mohácsi busójárás, a mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepe. Lássuk, mi kerül ez idő tájt az asztalra náluk!

A busójárás a Mohácson és környékén élő „sokácok” (dél-szláv nemzetiségi – más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) – gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakók) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása, amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből. Az esemény gerince, központi eleme a több napos busójárás, a maga nemében a világon egyedülálló farsangi karnevál, melynek nem is lehetne jobb helye, mint a több mint kilencszáz éves dunaparti város, Mohács.

A farsangi időszakban a város nemzetiségeinek konyhájában készülő ételek is igazi kuriózumok: a sokácok cserépedényben készülő babgulyásán, a savanyú báránylevesen, gibenicán (azaz keltrétes), és az igazi farsangi fánkon túl a többféle tájjellegű borral, és az itt termett gyümölcsökből készült pálinkákkal is érdemes közelebbről megismerkedni, ha a mohácsi busójáráson karneválozunk.

  1. 1.

    Az eredeti sokac cserepes bab

  2. 2.

    Juhtúrós gibanica

  3. 3.

    Hagyományos csörögefánk

  4. 4.

    Krumplis pogácsa 4. (hajtogatott)

  5. 5.

    Majorannás csülkös bableves

  6. 6.

    Hagyományos farsangi fánk

  7. 7.

    Kolbászos lebbencsleves

  8. 8.

    Nagyi kolbászos pogácsája

  9. 9.

    Babgulyás

  10. 10.

    Túrós csörögefánk egyszerűen

  11. 11.

    Tárkonyos bárányraguleves

  12. 12.

    Tepertős pogácsa szilvalekvárral

  13. 13.

    Rakott savanyú káposzta

  14. 14.

    Mohácsi halászlé

  15. 15.

    Rumos szalagos fánk

Csatlakozzatok ti is a Nosalty közösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...