Sóska-besamel
Nagymamám receptje... Ő csak nemes egyszerűséggel sóskának hívta. Az egész család mindig is így hívta. Amíg nem fedeztem fel ezt az oldalt, nem is tudtam, hogy lehet másképp is hívni, és azt sem, hogy lehet másképp is készíteni. Nálunk amióta az eszemet tudom, ez a SÓSKA. Gyermekkorom óta rajongok érte. Sokáig nem is értettem, amikor valaki azt mondta hogy utálja, mert savanyú és rossz ízű, meg hogy rossz emlékei vannak sóska ügyben az iskolai menzáról. Azért sem értettem, mert egyrészt ez inkább édeskés, mint savanyú, másrészt pedig nálunk a 12 éves iskolai pályafutásom során soha nem volt egyik iskolai menzán sem sóska. Így csak bámultam ezekre a véleményekre értetlenül, mint borjú az újkapura. Aztán egyszer megkóstoltattam a barátnőmmel, akinek szintén hasonló véleménye volt, mint másoknak, és azt mondta, ez valami teljesen más, mint amit ő sóskaként ismert. Azóta ő is szenvedélyes rajongója a mi sóskánknak. Sőt, sikerült 3 év után a párommal is megkóstoltatni, aki eleinte hallani sem akart róla, sőt minden alkalommal, az arcán méla undorral konstatálta, hogy mi jóízüen csemegézzük eme étket a gyerekekkel és a barátnőmmel. Aztán egyszer összeszedte minden bátorságát, és kíváncsiságból megkóstolta, mikor már végképp nem értette, hogy lehet ezt a zöld masszát ilyen jóízűen falatozni. Na akkor aztán megértett mindent, és ő is rájött, hogy mégiscsak szereti a sóskát...
