Öntött perec
Az erdőhorváti perecet tulajdonképpen azért sütöttem meg, hogy ezt az öntött perecet kipróbáljam. Első hallásra kicsit rémisztőnek tűnhet, általában nem szoktak nagyon rákattani az emberek, ha megkérdezik tőlük, hogy te, akarsz vízben áztatott száraz perecet túróval? Be kell vallanom, még én is ódzkottam tőle egy darabig, de fölösleges volt, mert nagyon finom lett! Az ételnek egyébként az a története, hogy erdőhorvátiból, akárcsak az összes többi palóc faluból rengeteg summás, vagyis idénymunkás vándorolt le az Alföldre. Ennek főként az volt az oka, hogy a régió nem igazán bővelkedik termőföldben, így a szegényebb parasztok kénytelenek voltak tavasztól-őszig máshol mezőgazdasági munkát vállalni. Ilyenkor egész summásbandá álltak össze, sokszor éveken át ugyanazok a fiatalok, gyakran a fél országon át utazva, hogy megkeressék azt, amit a kelengyéjük elkészítéséhez, vagy a családjuk fenntartásához szükséges volt. A summásoknak mindig volt úgynevezett summás ládájuk, ebben vitték magukkal azokat a holmikat, amire a fél év alatt szükségük lehetett. Egy oldal szalonna még a legszegényebbek ládájában is ott lapult, és mivel a summás szálláson nem nagyon volt lehetőségük főzőcskézni, a szénhidrát egy részét is magukkal vitték, száraz tészta, tarhonya, vagy éppen a "kopásálló" száraz borkorcsolya formájában. Helyben aztán már csak puhítani kellett forró vízzel, megszórni némi friss túróval és szalonnapörccel. Mivel ez egy mezőgazdasági munkát végző emberek számára "fejlesztett" étel, ennek megfelelően iszonyú nehéz, és kevéstől is nagyon jól lehet lakni, és igaz, hogy ők nyáron ették, de én alapvetően azért hűvösebb napokra ajánlom mindenkinek, aki vállalkozó kedvű, és érdeklődik a népi táplálékok iránt :).
