P. 171 recept

Sétálni mentünk az erdőbe egy délután. Jóuram kétkedve nézett rám, amikor megszállottan szegeztem a tekintetem a talajra és mint egy vadászkutya csak mentem előre. Minden harsogó zöld, minden mohás, az őszi párás, eső utáni hűvös levegő mindig jólesik az embernek. Minden zizeg, szöszmötöl, mintha minden egyes élőlény egyenként hallható lenne, ahogy lassan vackolják magukat télire. És ebben a csendben, szinte hallatszik, ahogy nőnek a gombák. Millió és millió az erdő talaján, kicsik és nagyok, feltűnők és szégyenlősek, ilyenkor mind egyesülve életre kelnek. Megmozdul az avar, lassan emelkedik a kisebb-nagyobb kalapoktól, amik szinte szemmel követhető gyorsasággal igyekeznek keresztül verekedni magukat a vastag, zörgő levélszőnyegen. Kevés gomba van, amit jól ismerek, de azokat le merem szedni bármikor. Nem volt cél éppenséggel a gombagyűjtés, de annyi jószág nőtt szanaszét az avarban, hogy az ember óhatatlanul is le-lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye őket. Másként a vargányát bizony bajos is megtalálni. Avarbarna kalapja, teljesen elrejti a vadászok elől, mi is majdnem rájuk léptünk. Illetve jelen esetben barna érdestinórú volt az illető - egy család. Kevésbé harsogó az íze, viszont annál finomabb. Boldogan kurjongattunk egymásnak a zsákmány felett, le is szedtük azt a pár darabot, ami az utunkba került. Úton hazafelé százszor elterveztem, hogy fogom feldarabolni, mit készítek majd belőle. És a jól bevált tészta mellett döntöttünk egyhangúlag. Semmi cécó. Semmi hagyma, fokhagyma, tejszín vagy fehérbor. Semmi. Csak Őgombasága egy zsálya növendék friss zsenge leveleivel összeboronálva. Finom vajon megmelengetve. Nem kellett ennél jobb. És bár ez a sokadik erdei gombás tészta recept itt, mégsem riadtam attól vissza, hogy feltegyem. Azért mert amilyen egyszerű, pont annyira finom. Hiszen pont azt  ízt érezni benne, amiért valójában készült. A gombát. Ha friss vargányához jutunk, próbáljuk ki. Szeretettel így ősszel minden gombavadásznak.