Az úgy volt, hogy nyáron esküvőre voltunk hivatalosak. Minden házi készítésű volt, így igazán jóllakottan pihegtünk a desszertsorhoz érve. Gyermekeim maradékát is eltüntetve, már rá se bírtam nézni a tortákra, mikor megjelent az első gyerkőcöm egy pohárkával, benne valami fehér micsodával (pontosabban inkább hasonlított a menzás tejbepapi kakaós, gusztustalan kutyulmányához.). Az orrom alá dugta, hogy ezt inkább egyem meg én, aztán érkezett még kettő. Az utolsó adag már egészen felismerhetően desszertnek nézett ki, így azzal kezdtem. Mondanom se kell, hogy mind a hármat belapátoltam, és már a következő hétvégén elkunyiztam a receptet. Szerintem isteni.