Káposzta

A káposzta (Brassica oleracea) az egyik legismertebb és leggyakrabban fogyasztott zöldségfajta a világon, különösen Közép- és Kelet-Európában. A káposzta a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozik, és számos különböző fajtája létezik, beleértve a fejes káposztát, vörös káposztát, kelkáposztát, kínai kelt és a karfiolt is, amelyek mindegyike ugyanabból a növényfajból származik, de különböző termesztési módokkal és szelekcióval alakultak ki.
A káposztát több mint 4000 éve ismeri az emberiség, és ma már közel 150 ország foglalkozik a zöldleveles termesztésével. A világ legnagyobb káposztatermesztői közé tartozik Kína, India és Dél-Korea. A káposzta igen változatos módon felhasználható, hiszen nemcsak friss saláta, hanem dinsztelve (párolva) köret, kolbásszal, apróhússal leves, rizzsel kombinálva egytálétel formájában is fogyasztható, de változatos főzelék, tésztaétel, sütemény, savanyúság is készíthető belőle.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A termesztett káposzták őse az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger területén volt őshonos. Kétnyári növény: első évben levelei tőrózsát formáznak (ezt használjuk fel különféle ételekhez), míg a második évben több méter magas szárat növeszt, melyen sárga színű virágzatából magok fejlődnek ki. A fejes káposzta a keresztes virágúak családjába tartozik, rokona a kelkáposzta, a kelbimbó, a karfiol, a brokkoli, a karalábé, sőt, a retek és a torma is.
A káposzta vásárlásakor fontos néhány alapvető szempontot figyelembe venni, hogy friss és jó minőségű zöldséget vigyünk haza: a jó káposzta szilárd és tömör, a nehéz súly és tömörség ugyanis a frissesség jele. A külső leveleknek keményeknek és feszeseknek kell lenniük. Ha a levelek lazák vagy könnyen lehullanak, az azt jelezheti, hogy a káposzta nem friss.
A fejes káposztát az ókori görögök nemesítették, míg a ma ismert változatai a középkorban alakultak ki. Nagy mennyiségben tartalmaz A-, B-, C-vitamint, káliumot, ként, jódot, kalciumot, foszfort, vasat. Többek között az emésztőrendszer egyik legjobb természetes gyógy- és regenerálószere. A káposzta rendszeres fogyasztása gátolhatja a rákos sejtek szaporodását, pozitívan befolyásolja a szervezet által előállított inzulin mennyiségét, ezért fogyasztása cukorbetegeknek is ajánlott. A káposzta 100 grammja mindössze 25 kcal-t tartalmaz, így a különböző diétákba is könnyen beilleszthető.
A káposzta sokféleképp felhasználható alapanyag, amiből készülhet egyszerű káposztás tészta, házi káposztás lángos, babhummusz káposztasteakkel és szabolcsi töltött káposzta is. Igazán ünnepi fogás a svéd töltött káposzta, az ünnepi ropogós libacomb káposztás csuszával és a kacsamell káposztás cvekedlivel, kacsajus-vel, marinált körtével. Ha pedig egy finom ebéd kellene, akkor jöhet a klasszikus paradicsomos káposzta, az eredeti erdélyi töltött káposzta, a gyors káposztás kocka vagy a kelkáposztapesztós lasagne. Egy házias székelykáposzta több napig jóllakatja a családot, a vegán kelkáposztalevest pedig mindenki jóízűen kanalazza.
Még több káposztás receptért görgess lejjebb!
Szinte egész évben megtalálhatjuk a piacokon, boltokban, zöldségeseknél.
Jól tárolható. A kései érésű, tömött fejű fajták megfelelő körülmények között a következő idényig eltarthatók.
fehérjetartalom
1.28 g
zsírtartalom
0.068 g
szénhidráttartalom
5.8 g
víztartalom
92.18 g
Kalcium
40 mg
Foszfor
26 mg
Nátrium
18 mg
Magnézium
12 mg
B6 vitamin
0.124 g
C vitamin
36.6 mg
Kolin
10.7 mg
Niacin - B3 vitamin
0.234 mg
fehérje
1.28 g
Zsír
telített zsírsav
0.034 g
egyszeresen telített zsírsav
0.017 g
többszörösen telített zsírsav
0.017 g
ásványi anyagok
Kalcium
40 mg
Vas
0.47 mg
Magnézium
12 mg
Foszfor
26 mg
Nátrium
18 mg
Cink
0.18 mg
Réz
0.019 mg
Mangán
0.16 mg
Szelén
0.3 µg
szénhidrát
rost
2.5 g
cukor
3.2 g
víz
92.18 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.061 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.04 mg
Niacin - B3 vitamin
0.234 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.212 mg
Folát
43 µg
Kolin
10.7 mg
Alfa-karotin
33 µg
Béta-karotin
42 µg
Lutein+zeaxantin
30 µg
E vitamin
0.15 mg
K vitamin
76 µg
A vitamin
5 µg
C vitamin
36.6 mg
B6 vitamin
0.124 g
Nosztalgikus-otthonosra vettük a mai menü formáját, készül emiatt klasszikus almaleves, lecsós szelet vegyes körettel és császármorzsa.
NosaltyHa valaha is elgondolkodtál azon, hogy milyen lehet a Vatikán hivatalos fagylaltja, akkor jó hírünk van: megkóstoltuk a Halleluja névre keresztelt különlegességet, és egyértelműen állíthatjuk, hogy megér minden falatot!
NosaltySokan gondolják, hogy ha késő este esznek, az egyenes út a pluszkilókhoz. Nem is csoda, hiszen ezt halljuk mindenhonnan. De vajon tényleg így van? A szakértők szerint a valóság sokkal bonyolultabb.
NosaltyÚjabb hét, ezért újabb kvízzel jelentkezünk! Most, hogy már nemcsak a naptár szerint írunk tavaszt, hanem az időjárás is egyre inkább tavaszias arcát mutatja, itt az ideje, hogy felsorakozzanak az évszak zöldségei!
Nosztalgikus-otthonosra vettük a mai menü formáját, készül emiatt klasszikus almaleves, lecsós szelet vegyes körettel és császármorzsa.
Manapság igen nagy körültekintéssel kell vásárolni, ha szeretnénk a legegészségesebben étkezni. Arra sincs mindig idő, hogy a címkét bogarásszuk, milyen adalékanyagok vannak az adott termékben. Íme, 4 olyan élelmiszer, aminél rá se kell nézni az összetevők listájára ahogy, hogy tudd, jobb, ha nem rakod a kosaradba.
Nálunk minden karácsonykor benne van valamelyik napi menüben ez az étel. Krumplipürével szoktam tálalni, mert a kislányom és a párom ezt szeretik hozzá a legjobban.
Lányom ballagására készült ez a finom, gazdag leves. Vendégeimet nézve, és a tálalóedényt üresen látva... nem is kellett megkérdeznem, mennyire találták finomnak. Ezután jöhetett a ...
Gyerekkoromban utáltam a rakott krumplit! Ki nem állhattam, hiszen olyan száraz, és valahogy egyáltalán nem csúszik. Mármint az átlagos rakott krumpli. Persze, kötelező volt mindig ...
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!