Marokkói bárányragu kuszkusszal és harissa szósszal
Apukám matróz volt. Na, nem mostanában, még a '80-as évek elején, mielőtt "fészket rakott volna". Ennek megvannak az előnyei, na meg a hátrányai is. Gyerekkoromban nagyon szerettük, ha előszedte a szekrénynyi dia fényképét, (hol volt még a digitális technika...) lepedőre vetített a nappaliban, és mesélt hozzá hihetetlen kalandokat. Na meg dicsekedni is lehetett vele! Azt gondoltam, tanár, tudós, bankár bárki apukája lehet, de álljon elém valaki, akinek az apukája vert vissza igazi kalóztámadást, mint Fülig Jimmy! De nem volt mindig olyan vidám és büszke a matrózivadék élete. Ha anyu sokáig dolgozott, tornázni ment, vagy egyéb külön programja volt, apu került a konyhába. És az maga volt a horror. (Egy kalóztámadással mindenesetre tuti felért.) Ilyenkor előhalászta évekkel korábbi emlékeit, egy adag csuszatésztát kifőzött, leöntötte szójaszósszal, kevert hozzá egy kis kis káposztát, végül leöntötte és összesütötte tojással, majd angyali vigyorral tálalta nekem és a sírás szélén álló húgomnak azzal, hogy ez kínai. Legalábbis evett ott valami hasonlót. A "valami hasonló" vacsorák után általában anyu hazaért, főzött egy tejbegrízt, apu meg bánatosan eszegette a kutyulmányt, és kijelentette, hogy legközelebb nem főz nekünk. Sajnos, mindig újra főzött. De néha, ha nagyon mázlink volt, akkor kuszkuszt csinált, amiről kamaszkoromig azt hittem, maga a ragu, nem pedig a köret. Ez volt ugyanis az egyetlen receptje, ami nemhogy ehető, de isteni volt! Na ja, mert a kikötőben, ahol anno kóstolta, kapott receptet is, nem kellet azokra az emlékeire hagyatkoznia, ami miatt minden hetente legalább kétszer tejbegrízt vacsoráztunk...
