Libamáj zsidó módon
Édesanyám – aki gyönyörű, hosszú életet élt – lány korában (ami az 1930-as években volt!) egy olyan varrodában tanult, melynek egy zsidó hölgy volt a tulajdonosa. Nagyon szerette a család, gyakran ott tartották ebédre, vacsorára, a konyha körül is segített, ha nagyobb vendégségre készültek. Így aztán jó pár zsidó hagyomány beszivárgott katolikus-református konyhánkba. (Ma is a maceszgombócos húsleves a kedvencünk, fokhagymamártással, fekete retekkel.) A libamájat nem is tudom másként sütni, de szerintem nem is szabad, mert ez annyira tökéletes, hogy csak rontani lehet rajta. Természetesen így sem kóser, ahhoz kikaserolt máj kellene (meg a konyhám is tréfli), de a hagyomány autentikus. Soha nem áztatnám tejben a májat. Állítólag ezt azért teszik, hogy a máj szép világos legyen. A hízott libamáj magától is világos, vagyis erre semmi szükség. Igazából nem is sütöm, hanem párolom, divatos szóhasználattal konfitálom. Ettől a máj olyan lágy és puha lesz, hogy akár kenni is lehet, lehűtve pedig leheletvékonyra szeletelhető. Fagyasztható is, sőt, ha szállítani akarjuk, ajánlatos is, mivel a libazsír szobahőmérsékleten gyakorlatilag folyékony. Két óra alatt felenged annyira, hogy élvezhető legyen. A libamáj kényes jószág és túl drága ahhoz, hogy könnyelműen bánjunk vele. Nyersen és sülve is törékeny, ezért óvatosan rakosgassuk. A máj két lebenyre szétválasztható (egy kisebbre és egy nagyobbra), de arra vigyázzunk, hogy a hártyáját sehol se sértsük meg. Saját zsírjával leöntve, hűtőben nagyon sokáig (7-10 napig) is eláll. Ugyanígy hízott kacsamájat is süthetünk.
