Kecskesajtos fügesaláta balzsamos baracköntettel
Nagyon jó kis zöldségest fedeztem fel, és épp a sarkon van. Meghoz mindent, amit csak kérek, legkésőbb másnapra már ott is vannak a hőn áhított portékák. Fügét és rukkolát kértem, hiszen ezek nem alapkellékei egy kis sarki zölisnek errefelé. Vissza kell szoknom a magyar kínálathoz, és minden nyavajgás ellenére, higgyétek el, nem könnyű. Ha az ember megszokja évekig, hogy csak a helyi vegyesbe kell kiugrania sushi rizsért vagy kardamomért, akkor nehezen veszi az ehhez hasonló akadályokat. A jó zöldséges egyébként is ritka sajnos, de azért nincs minden veszve. No, megérkezett a füge és a rukkola, amivel nagyszabású terveim voltak, majd ezek tegnap este porba is hullottak, amikor egy kisebb bulit szervezett egy nagyon kedves család ott, ahol anyuék laknak. Addig-addig, szó szót követett, és mi is meghívást kaptunk jóurammal. Nagyon örültünk neki. Viszont nem volt semmi a tarsolyomban, ezt utálom a legjobban. Kétségbeesve nyúltam a fügéhez, és úgy döntöttem beáldozom, akkor is, ha nem marad majd fényképeznivaló. Nem maradt, úgyhogy azt még majd mindenképpen meg kell egyszer sütnöm, nagyon finom lett. Kilétét ama ételnek most még nem fedném fel, akik kóstolták, tudják, miről beszélek. Két gáztepsi úgy fogyott el belőle, mintha nem is lett volna. Aztán ma átjöttek anyuék, kis láblógatós, napütéses szombat. Nem mentünk sehova, valahogy jobban esett ücsörögni a kertben, főzőcskézni, a fiúk molyoltak, a két kutya pedig egy idő után kómában aludta végig a semmittevésünket. Ekkor kapartam elő a maradék fügét, rukkolát, és ettünk egy jó adag salátát belőle. Meg kell mondjam, remek lett. Még magamhoz képest is.
