Gőzölt kacsacomb
Yan-kit szakácskönyvében olvastam (tudjátok, ő nekem a kínai etalon), hogy az illatos-ropogós kacsát előbb gőzben párolják, aztán hirtelen megsütik – ugyanígy, ahogy itt leírtam. Azzal a különbséggel, hogy Yan-kit EGÉSZ kacsát süt így, ami nagyon nem tűnik egyszerűnek! Nosza, próbáljuk ki! Jó, nem egész madárral, csak a combjával, mert azt szeretem, meg el tudom képzelni, hogyan hadakoznék egy egész állat sütésével. Mit mondjak, a végeredmény egészen megdöbbentő lett: belül olyan omlós, mint az álom, a bőre harsogóan ropogós, az íze meg – no, azt nehéz körülírni. Sose gondoltam volna, hogy a kacsának ilyen fenséges kacsaíze van! Teljesen natúr, nem zsíros, nem égett, nem szottyos, csak vegytiszta kacsa. Nem akarom fényezni magam, de néhány évvel ezelőtt ezzel a recepttel megnyertem egy jó nevű gasztromagazin pályázatát, amit szárnyas ételekre írtak ki. Nem tagadom, piszok büszke vagyok rá! Hát, ez meg egy külön történet. A decemberi számban jelent meg az eredményhirdetés, izgatottan mentem be az újságoshoz. Velem volt a barátom, akinek furcsa elképzelése van a konyha és a nők kapcsolatáról, most is rázendített, hogy ti nők, nektek kotta kell ahhoz, hogy főzni tudjatok, stb. Belelapoztam az újságba, ott állt a nevem és a receptem. Elé tartottam: Nekem nem kell kotta – ÉN írom a kottát! Elállt a szava, ami élete folyamán még sose történt meg vele. Már ezért megérte.
