Körte

A körte az almafélék családjába tartozó fehér, sárgás húsú gyümölcs. Héja sokféle árnyalatban pompázhat, és sok jótékony hatása van. Magában fogyasztva a legfinomabb, de süteményekben, húsételekben és salátákban is fogyaszthatjuk.
A körte értékes gyümölcs, amit hazánkban is sok helyen termesztenek, de a legfontosabb körtetermesztő országok közé Kínát és Olaszországot soroljuk. A fényes héjú, kásás és puha húsú körte számos pozitív hatással van az egészségünkre nézve, amit főleg szezonjában érdemes kihasználni.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A körte a rózsavirágúak rendjébe tartozó gyümölcs, aminek körülbelül 30 fő fajtája létezik. A kínaiak 3000 éve foglalkoznak termesztésével, de a ma ismert nemesített változatokkal csak az 1700-as években kezdtek foglalkozni. A körte édeskés, krémes-kásás állagú gyümölcs. Elsősorban júliustól október végéig juthatunk friss, hazai terméshez típusától függően. Nyersen, grillezve, pürésítve is felhasználhatjuk, és sokféleképpen be tudjuk építeni ételeinkbe.
A körtét a piacokon általában szinte éretlenül találjuk meg, mert utóérő gyümölcs. A benne lévő keményítő alakul át cukorrá, amitől édes és puha lesz a gyümölcs. Ha szeretnénk felgyorsítani az érési folyamatot, akkor tegyük egy alma mellé papírzacskóban. Kerüljük a sérült darabokat, mert gyorsan rothadásnak indul. Szezonja általában júliustól október végéig tart, habár őszi gyümölcsnek tartjuk. Szupermaketekben és zöldségeseknél is megtaláljuk. Sokféleképpen tudjuk tartósítani, befőtt is készülhet belőle a szezonon kívüli időszakra.
A körtének C-vitamin- és réztartalma említésre méltó, amik a szervezet védekezőképességét támogatják. A C-vitamin az E-vitamin termelését is segíti, ami fontos szerepet játszik a szabadgyökök elleni védekezésben. A körte fogyasztása bizonyos típusú szívbetegségek ellen javallott, valamint az érelmeszedés és reuma ellen is kiváló. Magas rosttartalma miatt segíti az emésztést. Káliumban, cinkben, magnéziumban és vasban is gazdag. A táplálkozástani szakemberek sok esetben javasolják első gyümölcsnek a körtét kisgyerekeknek, ugyanis ritkán vált ki allergiás reakciót. A körte 100 grammjában körülbelül 57 kcal-t találunk.
A körtét sokféleképpen felhasználhatjuk a konyhánkban, természetesen nyersen fogyasztva is nagyon finom. Készíthetünk belőle körtés-kéksajtos gnocchit, kacsamellet káposztás cvekedlivel, kacsajus-vel, marinált körtével vagy gorgonzolával töltött körtét. Sülhet mutatós körtés sütemény, karamellás-túrós körtepite, forraltboros körtekenyér és paleo körtés mandulás fordított torta is. Reggelire jól fog esni a dutch baby palacsinta juharszirupos párolt körtével. A körtés-morzsás süti pedig tökéletes levezetése egy fárasztó munkanapnak. Ha aszalvány van a háznál, akkor legyen belőle stollen aszalt körtével, ha pedig még mindig nem elég a süteményekből, akkor a tatin torta almávalés körtével lesz a befutó. Nyári hűsítőnek pedig jól fog esni egy Apearol Spritz, avagy a körtés őszi koktél nevet viselő ital. Ha pedig egészen egyszerűen szeretnénk felhasználni a maradék körténket, akkor legyen belőle sáfrányos szirupban párolt körte, amit kompótként télen is elővehetünk.
Még több körtés receptért görgess lejjebb!
Júniustól márciusig.
A körtét legjobb kb. 2 celsius fokos hőmérsékletű, és 80-90%-os nedvességtartalmú helyiségben utóérlelni. Ha érett egyedeket vásárolunk, a hűtőben 1-2 napig tárolhatjuk, azonban ajánlatos mielőbbi elfogyasztásuk.
fehérjetartalom
0.36 g
zsírtartalom
0.2 g
szénhidráttartalom
15.23 g
víztartalom
83.96 g
Foszfor
12 mg
Kalcium
9 mg
Magnézium
7 mg
Nátrium
1 mg
B6 vitamin
0.029 g
Kolin
5.1 mg
C vitamin
4.3 mg
Niacin - B3 vitamin
0.161 mg
fehérje
0.36 g
Zsír
telített zsírsav
0.022 g
egyszeresen telített zsírsav
0.084 g
többszörösen telített zsírsav
0.094 g
ásványi anyagok
Kalcium
9 mg
Vas
0.18 mg
Magnézium
7 mg
Foszfor
12 mg
Nátrium
1 mg
Cink
0.1 mg
Réz
0.082 mg
Mangán
0.048 mg
Szelén
0.1 µg
szénhidrát
rost
3.1 g
cukor
9.75 g
víz
83.96 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.012 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.026 mg
Niacin - B3 vitamin
0.161 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.049 mg
Folát
7 µg
Kolin
5.1 mg
Alfa-karotin
1 µg
Béta-karotin
14 µg
Béta-kriptoxantin
2 µg
Lutein+zeaxantin
44 µg
E vitamin
0.12 mg
K vitamin
4.4 µg
A vitamin
1 µg
C vitamin
4.3 mg
B6 vitamin
0.029 g
Katalin hercegné nemcsak a szerencsés genetikának köszönhetően olyan csinos, amilyen, hanem azért is, mert szigorú diétát követ, amibe nem fér bele akármi, főleg betegsége óta. Ti tudjátok, melyik két étel tiltólistás számára?
NosaltyPuffadás, gyomorpanaszok, emésztési gondok. Hogy tudod elkerülni a kellemetlen tüneteket? Gasztroenterológusok segítenek, mely ételeket érdemes tiltólistára tenni!
Németh OrsiAz önkiszolgáló kasszákat azzal a céllal hozták létre, hogy gyorsabban és hatékonyabban lehessen intézni a bevásárlást. Ennek ellenére rengeteg probléma adódik egy-egy ilyen bolti látogatás során, és nemcsak az idősebb generáció számára okoz gondot a kasszák használata.
NosaltyA D-vitamin kapcsán rengeteg kutatás zajlott már korábban is, de a mostani egy új perspektívát nyithat meg az izomépítés és testsúlykontroll terén.
A mai nap csupa zöldséges, mégis laktató fogások sora, a menü végéről pedig nem maradhat el egy kis édes csábítás.
Nézzük, hogy a külföldieknek melyek a kedvenc magyar ételeik!
A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...
A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...
Olaszország Campania régiójában és Nápoly környékén elterjedt, farsangi édesség ez, amelynek alapját citrushéjjal ízesített tejbegríz adja. A kisült végeredmény olyan krémes, hogy ...
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!