Retró strandos lángos
A strandos lángos az egy életérzés. Mindenkit érint, nem lehet kikerülni. Olyan, mint az István a király zenéje, akkor is tudjuk, ha utoljára hat évesen hallgattuk, mint a TV maci, akit soha nem fogunk elfelejteni, akkor sem, ha lassan 15 éve nincs műsoron, mint a Dallas, ami miatt péntek esténként kongtak az utcák, mert mindenki a TV előtt ült. A strandos lángosról mindenkinek van valami elementáris, kitörölhetetlen emléke. Nekem az első a Velencei-tóhoz köthető, ahol a dédszüleimnek volt nyaralója, és ahová hétvégenként leugrottunk apuékkal. A rendszert éppencsak, hogy átváltották, a hugom még pelenkás volt, órákat kellett sorbanállni a nagy vizicsúszdához, a hangszóró pedig egész nyáron a Wind of Change-et játszotta. Akkor még nem ment le gy egész lángos, a negyede az enyém lett, a pici még csak az "ize végett" nyammogott rajta, a többit anyu pusztította be. A második kör a Tisza-tó partján volt, mikor a nagyszüleim megvették a poroszlói házat. Bár a nagyi minden délben készült ebéddel (nem is egyszerűvel) azért ha délután rávette magát, hogy megmássza a gátat, és lejöjjön velünk a partra csak kaptunk egy lángost a lalókocsiból átalakított bódéból. Ha nagyon könyörögtünk. Bár a nagyi is sütött lángos, nem is akármilyet, a vízparton, zsírpapírból elmajszolva egészen más íze van. Harmadik kör volt a Balaton több strandja, akkor már idősebb voltam, és a reggelig tartó táncnak, lepukkant teraszokon végbement pálinkás-"jó termelői boros"- bölcsészes- világmegváltásoknak iszonyú éhség lett a vége - és aki volt már hasonló cipőben, tudja milyen édes dolog az árnyékban beverni egy jó zsíros, nagyon fokhagymás lángost egy jéghideg nagyfröccssel, mert hát kutyaharapást szőrével... Na, hát ezeknek a pillanatoknak a visszaidézésére született a strandos lángos, amiben nincs sem tej, sem tojás (mert a standos lángossütő sem tesz bele, elhihetitek) viszont jól meg lehet kenni fokhagymával, meg tejföllel, és még a sajtot is szórhatjuk, amennyit csak szeretnénk. :)
