P. 171 recept

Végre találtam egy zöldségest. Minden van nála. Zöldségek, gyümölcsök olyan választéka, aminek töredékéért otthon csak rimánkodnánk, zöld fűszerek guszta csokrokban, reggelente vízzel permetezve, minden portékája színesen, üdén harsog a frisseségtől. A minap megláttam nála ezeket az óriás gombákat. Volt már dolgom portobelloval, de ekkorákkal még sosem. ( A képen a villa a méretarány. Ès vegyük figyelembe, hogy ők már kicsit össze is mentek sütéskor...) Gyorsan rácsaptam, megvettem kettőt, és hazalovagoltam büszkén a zsákmánnyal. Őméltósága egyébként egy csiperkefajta. Az íze is pontosan olyan. Egyszerűen csak nagy. Nagyon nagy. Ezt kihasználva, érdemes tölteni. Na, ja...mivel....? Aztán nekiálltam. Mivel nálam még mindig tart a lencse-láz, ami újévkor kezdődött - azóta sem maradt abba, és egyébként is ki mondja, hogy csak újévkor, amúgy meg salátaként lehet csak enni, meg hogy unalmas - szóval, belekerült a sokminden jó. Lencsével. Meg az otthonról hozott mangalica tarjával. Meg a Nádudvari tejföllel. Ez utóbbi igen fontos pontja az ételnek: tekintettel arra, hogy itt Némethonban NEM LEHET tejfölt kapni. Nincs. Így mindig marad a hűtőtáska, és tejfölök tonnáit hordom ide otthonról, minden egyes hazamenetel után. A helyzet hasonló az erőspaprikával. Otthonihoz hasonló paprika egyedül török boltokban fordul elő, ott is csak alkalomszerűen. Na, de ki vár arra? Hozunk otthonról! (Az erőspaprika Mr. Smith ötlete alapján került bele, természetesen Ő kiválthatja chilivel is. No pain...:-) Itt a hitelesség végett használtam hazait.) Hát, íme sok szeretettel az én szívemnek kedves, otthoni, házi füstölésű, mangalica tarja, otthoni tejföllel, otthoni erőspaprikával és - nem csak újévi - lencsével portobelloban tolmácsolva.