Az édesanyám pár hónapja meglepett egy üveg narancslekvárral, amit ő főzött. Felkészített, hogy mint a narancslekvárok általában, az övé is kesernyés, és hozzátette, van még mit javítani a receptjén. Kicsit féltem a párom elé állni vele, mert ő elég kritikus az új ízekkel szemben, egyedül meg nem álltam neki megenni. A múlt hétvégén aztán úgy esett, hogy anyukámnál reggeliztem, és a fent említett lekvárt kínálta reggelire. Ekkor kóstoltam először, és azonnal beleszerettem az ízébe. Olyan, akár a friss narancs, nagyon enyhe kesernyés utóízzel. Egyrészt rájöttem, hogy az anyukámból csak a maximalizmus szólt, másrészt ellenállhatatlan kísértést éreztem, hogy süteményben is kipróbáljam ezt a csodát. Így alkottam meg ezt a receptet, tisztelegve az anyukám narancslekvárja előtt.