Gyermekkoromban imádtam kisvendéglőkbe járni, ahol mindig örömmel fogyasztottam a minden gyermek által oly kedvelt, panírozott - ha úgy tetszik rántott - frissensülteket. Habár ezek legtöbbjét nagyon egyszerű otthon is elkészíteni, mégis kellemes nosztalgiával gondolok vissza ezekre az alkalmakra. Valahogy a nyolcvanas, kilencvenes évek kisvendéglőinek volt egy kellemes és egyedi légköre, amely mára csak igen kevés helyen található meg. Nem túl komplikált étlap, kedves közvetlen kiszolgálás, fogpiszkálótartóval ellátott és nem túl míves só- és borstartó, lágy, a dohányzórészből átszivárgó dohányfüst, csapóajtóval vagy műanyag szalagfüggönnyel elválasztott konyharész, ahonnan legtöbbször kihallatszott a klopfolás zaja, és természetesen a nélkülözhetetlen konyharuha, amellyel a pincér egy nem túl elegáns, de annál lazább mozdulattal csapdosva eltávolította a morzsaszemeket a vendégek asztaláról. A fenti recept különlegessége nem a hozzávalók kiválasztásában vagy az elkészítés módjában van, hanem a tálalásban. Az egyszerű fehér tányér, a bundára szórt reszelt sajt, a puding- vagy bögreformával megformázott rizi-bizi köret és a speciális krumplivágóval vagy uborkaszeletelővel előkészített sült krumpli mind-mind hozzátartozott a korábbi kisvendéglők "gasztronómiai eszköztárához". A recept elkészítése már olyan egyszerű, hogy szinte szót sem érdemelne. Viszont a tálalásnak köszönhetően mindenki elkalandozhat egy kicsit a magyar kisvendéglők múltjába. Remélem, minél többen fognak kedvet kapni egy kis nosztalgiázásra...
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!