Mangalicasonka

Leírás

A mangalica valószínűleg a legnagyobb zsírtermelésű sertésfajta. Fajtáját a szerb sumadia és a bakonyi és szalontai sertésfajták keresztezéséből tenyésztették ki. A 19. század végén még hatalmas populációt tenyésztettek hazánkban, ám a 20. század folyamán keresettsége egyre csökkent, mígnem a ’90-es évek elejére a fajt a kipusztulás fenyegette. Mára ez a veszély már elmúlt, főként annak köszönhetően, hogy egy spanyol sonkagyár kifejezetten Magyarországon tartott, hizlalt és feldolgozott mangalicákból gyártja a világhírű sonkáját. Ehhez a spanyol sonkafajtához fagyasztva, félkész állapotban kerül ki a hús az országból, majd a hosszú érlelési idő után exkluzív árucikként kerül forgalomba. Természetesen mangalicából a hazai gyártók is állítanak elő sonkát. Tévhit, hogy a mangalica koleszterintartalma alacsonyabb volna a többi sertésénél, a fajták közti különbség főként a tartás különbözőségében illetve a mangalica húsának magas zsírtartalmában rejlik. Ez a zsírtartalom ráadásul viszonylag egyenletesen oszlik el a húsban, ettől lesz a mangalica húsa jóval puhább, szaftosabb az elkészítés során. A mangalica sonkája éppúgy, mint a többi sertéssonka, sokoldalúan felhasználható a konyhában

Mangalicasonka
320
Kalória
16g
Fehérje
-
Szénhidrát
29g
Zsír
54g
Víz
-
Koleszterin
-
Élelmi rost
-
Cukor

100 g Mangalicasonka

fehérjetartalom

16 g

zsírtartalom

10 g

szénhidráttartalom

0 g

víztartalom

54 g

gramm mangalicasonka?

Top ásványi anyagok

Nátrium

51 mg

Top vitaminok


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

16 g

Zsír

telített zsírsav

10 g

ásványi anyagok

Nátrium

51 mg

szénhidrát

víz

54 g

vitaminok

8 találat (szűretlen)

Címlapról ajánljuk

Legnépszerűbb cikkek

Kevés az időd? Mutatjuk az 5 leggyorsabb karácsonyi főételt

Egészben sült pulyka, így-így panírozott, majd olajban kisütött húsok és halak, halászlé, töltött káposzta? Finoman szólva sem időspórolós, kapkodva összedobható karácsonyi főételek. Mutatunk pár receptet inkább, amelyek bizonyítják, hogy nem minden fogás időigényes és őrületesen pepecselős, ami karácsonyi.

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...