3 zöldséghulladék, amit a kuka helyett tegyél a fazékba

Ínség idején (mint például most) nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármit is elpazaroljunk. A zöldséghulladékok például nagyon értékesek tudnak lenni a konyhában, nézzük, miket tudunk hasznosítani.

A legtöbb zöldséghulladék elsőre tényleg csak hulladéknak tűnhet, azonban, ha egy kicsit használjuk a kreativitásunkat, és alaposan belegondolunk a lehetőségekbe, akkor megláthatjuk, hogy mennyis hasznos dolgot kihozhatunk egy-egy zöldséghulladékból. Jöjjenek most azok, amelyek gyakran megfordulnak a konyhánkban: nézzük, hogyan vehetik az irányt a kuka helyett a fazék felé.

3 zöldséghulladék, amit a kuka helyett tegyél a fazékba

Zeller zöldje

Ha olyan zellergumóhoz jutunk a boltban vagy a piacon, amelyen még rajta van a hosszú zöld szár (és netán a levelek is), akkor nagy szerencsénk van, ugyanis kettő az egyben „csomag” került így a kosarunkba.

A zeller szára és levele ugyanis természetesen ehető, ráadásul nagyon hasznos is, hiszen jó íze van.

A szárakat használhatjuk az angolzeller helyett: ugyan vékonyabb, és az állaga is kissé más (üreges, nem olyan ress), de ízben megegyezik a két zöldség. A leveleket apróra vágva használhatjuk utószórásként leveseken, ragukon. A szárakat levesbe is főzhetjük, kiváló ízt adnak majd neki.

Fehér zöldség alaplé

Ez nem zöldségleves, csak egy alaplé - arra jó, hogy szépen bedobozolva lefagyasszuk, és ha bármilyen krémleves, rizottót, szószt készítünk, csak elő kell vennünk, és nem kell ...

Vegán zöldségleves

Noha a zöldséglevesek általában húsmentesek, sose árt, ha van a tarsolyunkban egy megbízható vegán alaprecept, amit bármikor megfőzhetünk, és alaplének is nagyszerű. Ezt a változatot ...

Zöldségleves négyféle gombóccal

Mi magyarok a tartalmas leveseket kedveljük, még a zöldségekkel teli húsleveshez is főzünk ki tésztát, nem elégszünk meg a szűrt lével. Most a legjobb levesbetéteket készítettem el ...

Répák héja

Ha alaposan megtisztítjuk a sárga- és fehérrépa héját, akkor a későbbiekben bátran felhasználhatjuk főzéshez. A héjnak is ugyanolyan íze van, mint magának a zöldségnek, tehát anélkül főzhetünk belőle alaplevet, hogy feláldoznánk hozzá a drága zöldséget.

Fantasztikus maradékmentő ötlet, mellette pedig kihozhatjuk a legtöbbet a hulladékokból is. Érdemes összegyűjteni egy nagyobb adag sárga- és fehérrépahéjat (amíg gyűlik, tárolhatjuk a fagyasztóban), majd egyben főzni egy fazék alaplevet.

Újhagyma zöldje

Hajlamosak vagyunk egyes zöldségeknek csak a felét felhasználni: erre egy nagyon jó példa az újhagyma. Mivel a fehér (és világoszöld) rész mind ízre, mind állagra kellemesebb, ezért általában csak azt esszük, a többit pedig eldobjuk.

Pedig sok mindenre jó lehet a sötétzöld szárvég is: ugyanúgy főzhetjük alaplébe vagy levesbe, felaprítva díszíthetünk vele szendvicseket, salátákat vagy bármit, amire kell egy leheletnyi hagyma.

Pestóvá is dolgozhatjuk: egy kis mag (pl. dió), egy kis olaj, és már kész is. Kenhetjük kenyérre, mondjuk így kissé erőteljes lesz az íze. Tésztákon vagy szendvicskrémekben elkeverve gyengédebbé válik.

Újhagymás tojássaláta

Amikor tojássalátát készítettem, mindig úgy gondoltam, hogy valami hiányzik belőle. Egyszer volt otthon újhagyma és a zöld szára miatt beleraktam, hogy legyen valami, ami legalább ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Okos konhyai maradékmentő ötletek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...