Jobb, mint az eredeti – ételek, melyek finomabbak vega változatban

Itt a Veganuár, amely lehetőség arra, hogy az ember kipróbáljon valamit, amit addig sosem, és ki tudja, lehet egész életét megváltoztató szerepe lesz az életében. Ha teljesen vegánná vagy vegává nem is válunk ebben a hónapban, akkor is jó kipróbálni a húsmentes életmódot, mert sok, akár hagyományos étel egyenesen jobb vega vagy vegán változatban elkészítve.

Nem vagyok vega és vegán sem, több mint nyolc éve részlegesen, de visszatértem a húsevéshez, ám hosszú évekig nem ettem húst. A felnőttkori józan megfontolás helyett nálam ez a gyerekkori ízlésemhez – mondhatjuk, hogy válogatósságomhoz – vezethető vissza, egyszerűen nem szeretem a hús ízét, és színhúsként ma sem tudom fogyasztani, ám feldolgozott formában és darálva az utóbbi években megszerettem. Sosem csináltam sem ebből lelkiismereti kérdést, de annak kimondottan örülök, hogy egészen kiskoromtól nagyon sokféle zöldségfélét szeretek és rendszeresen fogyasztok. Sőt, sok olyan fogás van, ami szerintem hús nélkül elkészítve sokszor finomabb.

Jobb, mint az eredeti – ételek, melyek finomabbak vega változatban

Könnyebb

Azt figyeltem meg, hogy sok húsos fogás bár tényleg rendkívül finom és komplex ízű, gyakorlatilag semmit sem veszít az élvezeti értékéből, ha csak zöldséggel készül el, mégis valahogy könnyebb lesz. Nem feltétlenül látszik ez a kalóriatartalmon vagy akár azon, hogy könnyebben emészthető a zöldséges – és sokszor rostdúsabb – változat, de valahogy az ember nem nehezül el annyira tőle, mint amikor hússal készíti el.

Tészták, raguk, egytálak

Tipikusan ilyen fogások szerintem azok a paradicsomos vagy épp tejszínes tésztaszószok, amiket darált hússal és/vagy baconnel, sonkával szokás elkészíteni és tényleg mindenki imádja őket. Nekem is az egyik kedvencem a sokáig főzött és ízes, szinte kényeztető bolognai, de hús nélkül, sokféle gyökérzöldséggel, esetleg lencsével felturbózva hasonlóan finom és laktató ragu készülhet belőle, csak valahogy nem nehezülünk el annyira utána, mint amikor darált hús is kerül a szószba.

A titok ezekben a ragukban egyrészt a fűszerezés, másrészt az, hogy ne egyszerűen megfőjenek csak a zöldségek a paradicsomban, hanem előtte kicsit pirítsuk meg őket egy kevés olivaolajon.

Az így kicsit kérget kapott zöldség sokkal finomabb, karamelizált, mély ízű lesz. Sokan vannak, akik mielőtt a paradicsommal való passzírozás és főzés előtt sütőben sütik meg a zöldségeket, hogy egyenletesen átsüljenek és elveszítsék a nedvességtartalmukat.

Pesztós tejszínes tészta

Szeretem azokat a tésztaételeket, amihez a szósz elkészül, amíg a tészta megfő. Ez egy éppen ilyen gyors recept: könnyű tésztavacsora, ami a földimogyorótól rendkívül aromás és ...

Lasagne vegán bolognai szósszal

Az úgy kezdődött, hogy nem volt itthon semmi... Aztán annyira bejött, hogy azóta többször szánt szándékkal is készítem :-) FIGYELEM: A besamell és a sajt nem vegán! 

A mexikói chili is egy olyan csodás étel, amiről tudjuk, hogy eredetileg szinte zöldségek nélkül készült, és a különböző gyökérzöldségekkel, babbal és kukoricával készülő változatok már az eredeti recept elhajlásai, no de senki sem írja elő nekünk, hogy csak és kizárólag autentikus chilit készíthetünk. Márpedig ez az étel is olyan, ami remekül megvan hús nélkül, sőt, minél több zöldség kerül bele – próbáljuk ki édesburgonyával, sütőtökkel vagy spenóttal, mángolddal – annál jobb lesz.

Chili sin Carne - a vegán chilis bab

A chili con carne egy jó öreg füstös bútordarab. A Knorr és Maggi poralapoknak köszönhetően került először a köztudatba - máris hibásan, de mit számított, megettük, furcsa volt és ...

Vegán chilis bab

A chilis bab az egyik legegyszerűbb és legfinomabb egytálétel, amit lehetetlen megunni. Természetesen ezt is tökéletesen el lehet készíteni vegán módra, ráadásul az a legjobb benne, hogy ...

Töltött káposzta, farírtok, túrógombóc

Ha most eltekintünk az ázsiai levesek, tészták és sült rizses ételek egyszerűen végeláthatatlan kínálatától, a hagyományosabb fogások, sőt magyar klasszikusok között is találunk olyan ételeket, amelyek vega vagy egyenesen vegán módon elkészítve is megállják a helyüket, sőt sokszor finomabbak is, mint az eredeti változatok.

Ilyen például a töltött káposzta, amit egyrészt sokak számára „szent ügy”, olyan ünnepi és szeretetteljes fogás, amit évtizedek, sőt évszázadok óta meghatározott módon készítenek. Ám ha egyszer valaki kóstol egy jól elkészített vega változatot, amiben a töltelékek készülhetnek rizs és szója, de rizs és gomba felhasználásával, a füstölt húsokat pedig a természetes füstaroma tökéletesen helyettesítheti, hamar azon kaphatja magát, hogy ez a húsmentes és nehéz füstölt húsok kihagyása miatt könnyedebb fogás is van olyan jó, mint az eredeti.

Céklafasírt

Nem bírok betelni a cékla színével! Újra meg újra rácsodálkozom, hogy hogyan létezhet ilyen csodálatos szín egy zöldség belsejében. Az íze viszont megosztja az emberiséget. Aki még ...

A különböző gombócok és fasírtok világa pedig megint egy olyan terület, ahol a zöldséggel készülő változatok sokszor sokkal jobban sikerülnek, mint a klasszikus és valljuk be, sokszor túlságosan is laktató húsalapúak, ami pedig nemcsak fenntarthatósági, hanem anyagi szempontból sem utolsó, hogy gyakorlatilag bármilyen zöldségféléből – legyen az főtt vagy sült, régóta a hűtőben kornyadozó, vagy épp konzerv változat – könnyűszerrel készíthető finom és laktató fasírt. A lényeg, hogy a kívánt állagot elérjük, és ehhez sokszor még tojásra sincs szükség, anélkül is jól összeáll és jól süthető is.

Kölesgombóc, a vegán túrógombóc

A kölesgombócot sokan a vegán túrógombócként is emlegetik, hiszen ízében és állagában nagyon hasonlít a kettő. A kókusztejben szinte teljesen szétfőtt köles csodálatosan krémes ...

Hamis túrógombóc

Spórolós étel, mert nem túróból, hanem aludttejből készül. Kicsit talán puhább lesz az állaga, mint a túrógombócnak. Nem szabad elfelejteni, hogy  aludtejből van, ezért ne is ...

Vegán köleses "túrógombóc"

Próbálok minél kevesebb állati eredetű terméket fogyasztani, így sokszor kísérletezek kedvenc receptjeim vegán változatának elkészítésével. Ez a köleses "túrógombóc" nem csak ...

Végül pedig ne feledkezzünk meg a túrógombóc vegán változatáról, a kölesgombócról sem, ami jól elkészítve kenterbe veri a klasszikust is, fantasztikusan könnyű mégis ruganyos hamis túrógombóc készíthető a kölesből, amiről még a megrögzött anti vegánok sem tudják megmondani sokszor, hogy nem túróból készült.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több gasztrocikk itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...