Így csempéssz több zöldséget a tésztaszószokba

Ha trükkös módokon szeretnénk – esetleg magunkat átverve – több zöldséget enni a mindennapokban, vessünk be olyan furfangokat, mint például a tésztaszószok extra zöldségekkel való ellátása. Nézzük, pontosan hogy is megy ez!

Az átlagos magyar étrend problémáit végtelenül leegyszerűsítve belesűríthetjük abba az egyenlőtlenségbe, miszerint túl kevés zöldséget és túl sok tésztát fogyasztunk. Ha ebben a kérdésben szeretnénk pozitív irányba billenteni a táplálkozásunk mérlegét, jól tesszük, ha minél hamarabb elkezdjük növelni a zöldségfogyasztásunkat – lehetőleg mindenféle kreatív módokon, hogy azért mégse unjunk bele, ne legyen tortúra az egészből. Visszatérve az eredeti példához: telepakolhatjuk például a tésztaszószokat elrejtett zöldségekkel. Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad… persze annyi módosítással, hogy a kecske szerepébe mi bújunk, a káposztának pedig bizony, el kell fogynia, de minimum egy ízes tésztaszószban, majd a tányérunkon kell landolnia.

Így csempéssz több zöldséget a tésztaszószokba

Használj egy ismert alapot

Ha még nagyon az elején járunk ennek a többzöldségetevős utazásnak, szükségünk lesz néhány kegyes átverésre. Olyan kis furfangokra, amelyek elfeledtetik velünk, hogy olyan alapanyagokat fogyasztunk, amiket amúgy nem szeretnénk: nemkívánatos zöldségeket.

Érdemes egy paradicsomos vagy tejszínes szószalappal indulni, majd ezt kiegészíteni az adott főtt zöldségekkel – így a mártás nem ajtóstul ront majd be hozzánk.

Főzz szét teljesen

Segíthet továbbá az is, ha a szószba csempészett zöldségeket alaposan szétfőzzük. Persze, persze ezzen veszítenek valamennyit tápértékükből, de összességében az már nyereségnek könyvelhető el egy zöldségutáló esetében, ha legalább a pépesre párolt répákat, céklákat elfogyasztja.

Turmixolj

Ráadásul azért is mindegy a zöldségek állaga, mert a következő lépés a turmixolás lesz. Legalábbis akkor, ha még jobban meg akarjuk könnyíteni a saját dolgunkat: egy krémes, selymes, furcsa textúráktól és állagoktól mentes szószt sokkal szívesebben befalunk majd, nem?

Fűszerezz alaposan

Ha az állagjavítás terén már minden tőlünk telhetőt megtettünk, forduljunk az ízek, aromák felé. Használjunk határozott fűszerezést a szószokban, hogy ezzel is valamelyest elvonjuk a figyelmet a zöldségek ízéről. Persze ne essünk túlzásokba: valamennyire jelen kell lennie a zöldségaromáknak is.

Vond el a figyelmet

További figyelemelterelő manővereket hajthatunk végre olajos magvak, friss zöldfűszerek vagy sajt bevetésével. Diót szinte bármilyen paradicsomalapú mártásba tehetünk, míg a tejszínes/kókusztejes szószoknak jól fog állni egy kis mogyoróvaj.

A fent említett kiegészítők általában egyszerre biztosítanak íz- és állagbeli elterelést is a zöldségek jelenlétéről.

Könnyen megbújó alapanyagok

Ha még nem állunk készen a nagyon erőteljes, határozott zöldséges tésztaszószokra, vessük be az alábbi alapanyagokat, ezek ugyanis ízben viszonylag semlegesek, vagy könnyen elvegyülnek más hozzávalókkal:

  • hüvelyesek: csicseriborsó, lencsék, babok
  • sárgarépa, édesburgonya, sütőtök
  • az összes hagymák
  • zöld levelesek: spenót, mángold
  • tök, patisszon
  • sült kápia/kaliforniai paprika
  • cukkini

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai tippek várják, hogy kipróbáld őket:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...