Karácsonykor már újabb ízeltlábút ropogtathatunk

A világ őrületesen gyorsan változik, vele együtt pedig az is, hogy mi kerül a tányérunkra. Az alternatív – és nagyon fura – étkek sora egyre hosszabb és hosszabb, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, rovarokat fogunk enni a jövőben.

Decembertől az Európai Unió összes tagállamában forgalomba hozható lesz egy új, fogyasztásra alkalmas rovar. A keleti vándorsáska tenyésztésével egy holland cég foglalkozik, az ő terméküknek adott szabad utat az uniós hatóság. A rovar nassolnivalóként, esetleg élelmiszerek alapanyagaként érkezhet meg a boltokba.

Ízeltlábú finomság kerülhet az európai boltok polcaira

Új hagyomány?

Természetesen kellett egy megalapozott szakvélemény az elfogadáshoz. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság véleménye szerint a vándorsáska fagyasztott, szárított vagy por formájában fogyasztható.

Ugyan eddig nem volt hagyománya a rovarok élelmiszeripari alkalmazásának, ez a lépés egy új időszámítás kezdete lehet.

Van mire vigyázni

Épp az ismeretlen terep miatt nem tudni még túl sokat a rovarok fogyasztásáról. Az európai élelmiszerhatóságok szerint azonban a forgalmazó által javasolt formában és mennyiségben bevitt rovartermékek biztonságosak.

Egyedül azoknak kell jobban odafigyelniük a rovarevéssel, akik allergiásak rákfélékre, puhatestűekre és atkákra. Náluk felléphet allergiás reakció, de összességében nem károsak az egészségre.

Tücsökszó a boltban?

Persze nem kell arra számítanunk, hogy a következő hetekben bogarak és rovarok lepik majd el az áruházak polcait. Az engedély önmagában nem jelenti azt, hogy a termékek bekerülnek minden ország kínálatába.

Főleg úgy, hogy például Magyarországon (de más tagállamokban is) még nincsen túl erős támogatói bázis a rovarfogyasztás mögött. Mind a lakosság, mind a kormány egyelőre kényesen kezeli az ügyet, és inkább a hagyományos élelmiszerek fogyasztása mellett teszi le a voksát.

Forrásunk volt.


Furcsaságok a nagyvilágból:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...