Ezekre figyelj az étrendedben, ha enyhítenéd a refluxos tüneteidet

A refluxbetegség hazánkban minden tizedik felnőttet érint. Tüneteinek enyhítésére fontos életmódbeli lépésekre van szükség - ezeket mutatjuk be most.

A gasztroözofágeális reflux-betegség (GERD), hétköznapi nevén reflux ma már népbetegség, hazánkban gyakorlatilag minden tizedik felnőttet érint. Maga a betegség a gyomor-nyelőcső találkozásánál található záróizom diszfunkciójából ered. Ennek a záróizomnak a feladata, hogy a nyelőcsőből a gyomorba ürült táplálék visszaútját meggátolja, azaz ez ne jusson vissza a nyelőcsőbe. Ha a záróizom meggyengül, és már nem zár rendesen, akkor a gyomortartalom visszaáramlik (reflux) a nyelőcsőbe, illetve azon keresztül akár a szájüregbe is. Ilyenkor viszont már nem csak a lenyelt táplálék áramlik vissza, hanem a gyomorban található sav is - ezért lesz égő érzés a nyelőcsőben. Az égő érzés mellett azonban ez a savtartalom károsítja is a nyelőcső nyálkahártyáját, a fel nem ismert, nem megfelelően kezelt refluxból a nyelőcső nyálkahártya eróziója, illetve akár rosszindulatú elváltozások is következhetnek.

Ezekre figyelj az étrendedben, ha enyhítenéd a refluxos tüneteidet!

Miért alakul ki a reflux?

A záróizom diszfunkciójának több oka is lehet. Okozhatja:

  • nem megfelelő étrend: túlzott mennyiségű ételfogyasztás egy-egy étkezés során, ennek következtében túlzóan feszülő gyomor
  • túlzott zsírfogyasztás, fűszeres ételek dominanciája az étrendben
  • túlzott szénsavasital-fogyasztás (ásványvíz,. üdítők, sör stb.)
  • túlzott alkohol-, tea-, és kávéfogyasztás
  • rendszertelen táplálkozás
  • túlsúly, hasi típusú elhízás - ennek következtében nő hasűrre nehezedő nyomás
  • stressz, dohányzás, egyes ételek túlzott fogyasztásának következményeként kialakuló fokozott gyomorsavtermelés 
  • ülő munkavégzés, mozgásszegény életmód
  • fiziológásan előfordulhat a várandósság idején, amikor a megnőtt magzat már fokozza a nyomást a hasi szerveken, így a gyomron is
  • anatómiai elváltozások (rövidebb nyelőcső)
  • egyes gyógyszerek.

A reflux tünetei

A reflux tünetei szerteágazóak, és nem is mindig egyértelműen felismerhetőek, beazonosíthatóak. Ezek lehetnek:

  • gyomorégés: a reflux talán legjellemzőbb tünete, leginkább a mellkas középvonalában jelentkező égő érzés a gyomorszájtól egészen a toroktájékig,
  • maró, égető érzés a torokban, hosszú ideig fennálló vagy rendszeres torokfájás,
  • túlzott savtermelés: az emésztőnedvekkel kevert gyomortartalom visszaöklendezése csípő, savas ízt okoz egészen a szájüreg hátsó részéig,
  • fokozott levegőnyelés, böfögés
  • gyomorfájdalom, gyomorszáj-fájdalom
  • sav által ingerelt köhögés,
  • szájüregi égés, rossz szájíz, kellemetlen szájszag, fokozott nyálelválasztás,
  • a szájüregbe jutó savak miatt jelentkező fogerózió,
  • nehezített, fájdalmas nyelés, amely lassan, fokozatosan alakul ki,
  • fulladásérzés,
  • hányás,
  • gyulladt nyelőcső, nyelőcső-szűkület, rövid nyelőcső
  • légúti tünetek: garat-, gége-, arcüreg- vagy tüdőgyulladás.
  • kisugárzó fájdalom akár a lapockák és karok felé is.

A reflux kezelése

A refluxbetegség diagnózisában a háziorvos, illetve gasztroenterológus szakorvos segít. A háziorvos a tünetek alapján állapíthatja meg, a szakorvos már képalkotó (gasztroszkópia) eljárásokat is alkalmazhat. Ha a fenti tüneteket huzamosabb ideje tapasztaljuk, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Más betegségekhez hasonlóan, a refluxbetegség kezelése is lehet tüneti, illetve életmódváltáson alapuló. A tüneti kezelésnek a betegség akut szakaszában/szakaszaiban van kiemelt jelentősége, ekkor jellemzően gyógyszeres kezelésre van szükség (savlekötők, protonpumpa-gátlók). Természetesen ekkor is szükség van az életmódbeli (étrend, mozgás, dohányzás, alkoholfogyasztás) változtatásokra, azonban míg a gyógyszer adott esetben egy idő után elhagyható, addig az életmódbeli átalakítások örökre szólnak. 

A reflux betegség étrendje

A fentiekből is látható, hogy az étrendünknek kiemelten fontos szerepe van a reflux tüneteinek enyhítésében. Míg a tünetek provokálásában szerepet játszhatnak a túl zsíros, a fűszeres ételek, a nagy volumenű étkezések, a csokoládé, a szénsavas italok, a kávé, az alkoholos italok túlzott fogyasztása - érdemes mindenkinek a saját betegségét alaposan kiismernie, és feltérképeznie azokat az étrendi elemeket, amelyek nála fokozódó tünetekkel járnak.

  • Érdemes kisebb volumenű étkezéseket fogyasztani, akár napi 5-6-szor is étkezni. Ekkor a gyomor nem feszül túl, és nem fog nyomást gyakorolni a záróizomra. Ez a "szabály" érvényes nem csak a nehéz ételekre, hanem pl. akár a levesekre is.
  • Tapasztaljuk ki, hogy a gyomorsav termelését fokozó ételek közül melyik okoz panaszt nálunk! Ilyenek lehetnek a citrusfélék, a paradicsom és az ezekből készült ételek. Fogyasszuk ezeket mértékkel, és sosem magukban, hanem mindig egy-egy étkezés részeként! (tehát, ha refluxszal élsz, akkor soha ne igyál citromos/almaecetes vizet reggelente!)
  • Kerüljük a magas zsírtartalmú ételeket! Ebbel sajnos beleérthetjük akár a karéj sült szalonnát is, de akár egy majonézes salátát is. Ha ilyen ételeket szeretnénk fogyasztani, akkor mindenképpen csak kis mennyiségekben gondolkozzunk, sose együk őket magukban, és lehetőleg ne vacsorára vagy az esti órákban.
  • Kerüljük a lefekvés előtti étkezést! Ha az esti film mellett még elrágcsálunk egy tál sós mogyorót, akkor ne lepődjünk meg, ha rossz éjszakánk lesz!
  • Az esti nassolás kerülése mellett ügyeljünk arra is, hogy a vacsoránk ne legyen túl nagy volumenű, túl fűszeres vagy túl zsíros. Egy-egy figyelmetlenül összeállított étkezés napokig tartó fokozott tüneteket okozhat.
  • Az erős, csípős, gyomrot izgató fűszerezés helyett használjunk friss vagy szárított fűszernövényeket ételeink ízesítésére!
  • Figyeljük meg, hogy panaszt okoznak-e a puffasztó zöldségek, hüvelyesek. Ha igen, akkor ezeket is fogyasszuk mértékkel, más alapanyagokkal kombinálva. 
  • Emésztőrendszerünk védelme érdekében fogyasszunk rendszeresen magas fehérje- de alacsony zsírtartalmú nyersanyagokat, pl. sovány tejtermékeket, zsírszegényen elkészített szárnyasételeket, halakat.
  • Kávés italunkat ne éhgyomorra fogyasszuk, ne ezzel kezdjük a reggelt! tegyük a reggeli étkezésünk részévé!
  • Az alkoholfogyasztásban is tartsunk mértéket, és ezt a kis mennyiséget se magában igyuk, hanem étkezés részeként.

Egyéb életmódbeli elemek

A betegség tüneteinek enyhítése céljából mindenképpen javasolt a dohányzás elhagyása, illetve a krónikus stressz csökkentése, az alkoholfogyasztás elhagyása/minimálisra csökkentése, a fizikai aktivitás fokozása.

Emellett javíthatunk közérzetünkön, ha laza, nem szoros, kényelmes ruhákat viselünk, ha étkezés után nem hajolgatunk vagy nem ekkor kezdünk bele az edzésbe. Ugyanakkor segíthet az emésztésen, ha étkezés után sétálunk. Éjszaka megemelhetjük a párnáinkat vagy akár az ágyat is.

Legyünk tisztában azzal, hogy a záróizmunk sajnos nem fog visszaerősödni. Ha nem változtatunk az életmódunkon, akkor a tünetek csak fokozódni fognak, és egyre több kárt tesznek az emésztőrendszerünkben.


Még több hasznos cikk dietetikusunktól:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...