Ezt hiányolja a tésztád, ha úgy érzed, nem az igazi

Tésztát főzni pofonegyszerű dolog – gondoljuk legalábbis azért, mert általában összecsapjuk a dolgot, félvállról vesszük a pennék, farfallék és a szószok, mártások főzését. Emiatt pedig gyakran nem is érezzük, hogy mitől lehetne igazán finom a tésztánk: ebben a kérdésben segít a mai Napi Tipp.

Persze nem kell minden tésztafőzés során megváltani a világot, nem kell minden egyes tál spaghettivel kollektíven lenyűgözni Itália minden nagymamáját – néha elég, ha összedobunk egy gyors, maceramentes vacsorát egy fárasztó nap végén. Persze a hanyagságnak még ilyenkor se engedjünk utat: nem kell sokat megtennünk azért, hogy egyszerű tésztaételünk kiteljesedjen mind ízben, mind állagban. Vessük be az alábbi alapanyagokat/trükköket a tésztafőzés során, a mindig biztos siker érdekében!

Ezt hiányolja a tésztád, ha úgy érzed, nem az igazi

Nem sajtot

Sokan úgy gondolják (köztük felelős szerkesztőnk, Viki is, akinek rögtön ez volt az első javaslata a témához), hogy minden tészta feljavítható még több sajt hozzáadásával. És míg egy bizonyos pontig igazuk van, meg kell húznunk egy vonalat a sajtszórás mennyiségével kapcsolatban.

Hiszen nagyon könnyen meg lehet fojtani egy ízes, karakteres tésztaszószt egy túlzó halom reszelt sajttal. A megoldást inkább keressük máshol!

Zöldfűszert

Mind a tejszínes, mind a paradicsomos, de igazából bármilyen alapú tésztaszószt felébreszthetünk egy alapos szórásnyi zöldfűszerrel. Szerencsére van annyiféle, hogy mindig aktuálisan tudjunk választani: hol a szerény petrezselyem segíthet, hol a karakteres koriander vagy hűsítő menta, mediterrán kakukkfű.

Ráadásul az sem baj, ha csak a legutolsó kóstolásnál ébredünk rá a hiányra: a friss zöldfűszereket (ugyanis mindenképpen a frissen aprított és ne a száraz verziót használjuk) amúgy is érdemes a főzés legvégén a fazékhoz adni, sőt, közvetlenül a kitálalt adagra is morzsolhatunk némi zöldet.

Valami savanyút

Egy további elem, ami gyakran hiányzik a tésztaételekből nem más, mint a savanyú íz. Ugyan bizonyos gyakran használt alapanyagok önmagukban hordozzák (pl. paradicsom), nem árt pluszban, mondhatni „külsőleg” kiegészíteni a szószokat pár csepp ecettel, citruslével.

Bevethető továbbá az olyan konzervek és befőttek, savanyúságok leve is, mint a kapribogyó, olajbogyó vagy csemegeuborka: mindig az, ami épp a legjobban passzol az ételhez. A savasság minden ételben segít kikerekíteni az aromákat, továbbá érzékenyebbé teszi a nyelvet is (a nyálelválasztás megindítása révén), képessé még több íz befogadására.

Némi csípőset

Végül pedig, ha semmi nem működik, beizzíthatjuk a nagyágyúkat és szó szerint felfűthetjük a hangulatot a tésztás fazékban. Némi chilipehely, friss paprika vagy csípős olaj/szósz felébresztheti az étel amúgy szunyókáló ízeit is.

Csak vigyázzunk, ne vigyük túlzásba a tüzesítést… különben semmit nem fogunk érezni a többi hozzávalóból.

Valami ropogósat

Ha pedig mindent megtettünk az ízek terén, forduljunk megoldásért az állag felé: dobjuk fel valamilyen ropogós elemmel a tésztánkat, legyen az fűszeres zsemlemorzsa, pirított olajos mag vagy éppen sült hagyma. Sőt, olyan unortodox alapanyagokkal is kísérletezhetünk, mint az apróbb szemű töpörtyű.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Konyhai tippek, amelyekkel szebb az élet és finomabb az étel:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...