Építsd fel a legcsodásabb mézeskalács-házat 6 lépésben

Aki készít mézeskalácsból házat, esetleg más impozáns épületeket tervez, az tudhatja, hogy ez bizony nem egy sétagalopp. Minden erőnkre, koncentrációnkra és ügyességünkre szükségünk van hozzá, persze soha nem árt néhány plusz trükk.

A mézeskalács-ház egyszerre lehet átok és áldás is. Átok, ha csak hozzáad az amúgy is tetőfokára hágó karácsonyi konyhai stresszhez, amikor nem sikerül, viszont áldás, amikor szinte minden otthonunkba látogató vendég megdicséri a munkánkat. Ahhoz, hogy inkább az utóbbi érzelmeket váltsa ki a mézeskalács-ház, amit idén sütünk, fontoljuk meg a lenti tanácsokat.

Építsd fel a legcsodásabb mézeskalács-házat 6 lépésben

Használjunk külön receptet

Az első és legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, már a tészta begyúrásánál ott leselkedik ránk. Ugyanis, ha nem a megfelelő receptet választjuk, a mézesünk túl puhán végezheti a sütés után, ami pedig azonnal kudarcba fullasztja az egész építkezést.

Keressünk külön erre a célra megírt recepteket, ezek általában több cukrot és kevesebb vajat tartalmaznak (ettől keményebb lesz a sütemény). Nem biztos, hogy a „rögtön puha mézes” lesz a nyerő választás.

Mézeskalács házikó udvarral

Külföldi karácsonyi vacsora/dekoráció képeken láttam ezt az ötletet, és annyira megtetszett, hogy tavaly karácsonykor én is elkészítettem, és nem maradt el a rengeteg dicséret.

Figyeljünk oda a nyújtásra

Nagyon hangsúlyos a házak esetében a falak és a tető alakja, azonban ugyanilyen lényeges azok vastagsága is. Egy túl vékonyra nyújtott tésztából törékeny, az épület stabilitására veszélyes elemek fognak kisülni.

Ezzel szemben a túl vastagra hagyott mézesnél megtörténhet, hogy nem sül meg teljesen a tészta, és az összeállítás közben meggörbül, meghajlik majd.

Figyeljünk az egyenetlenségekre is: nehogy az egyik oldal vékonyabb legyen, mint a másik. Ez később esztétikai és strukturális problémákat is okozhat, magyarul: csúnya és instabil lesz a házunk.

Ne vágjuk ki teljesen a formákat

Amikor megvagyunk a nyújtással, következhet a falak, ablakok és ajtók kivágása. Azaz, a részleges kivágása. A süteménytészta ugyanis megdagad a sütőben, így a szabadon hagyott lyukak is benőnek majd kissé.

Azonban, ha „perforáljuk” a vonalakt, azaz bevágjuk, de nem vesszük ki a nem kívánatos részeket, elkerülhetjük a befelé domború ablakokat.

Reszeljük le a széleket

A kisütött formák még az előző trükk bevetése után is kissé egyenetlenek maradhatnak, főleg a szélek mentén. Ez pedig azért jelenthet nehézséget, mert épp ezeket a részeket fogjuk összeragasztani, ezért minél egyenesebbnek kell lennie mindennek.

Ezt könnyen elérhetjük egy reszelővel: ha a mézeskalács téglalapok oldalait lereszeljük, szinte olyan pontos éleket érhetünk el, mint ha egy késsel vágtuk volna a lapokat.

Belül is ragasszuk össze

A cukros kötőanyagot legtöbbször a falak közé esetleg kívülre nyomjuk, hogy így tartsa össze a ragacs a házunkat. Azonban sokkal masszívabb építményt hozhatunk létre, ha belülről is gazdagon ellátjuk „malterral”.

A talaj és a falak közé és a sarkakba is nyomjunk egy vastag csík cukros tojáshabot, ami egyrészt nem fog kívülről látszani, másrészt szilárdan összetartja majd a házat.

Egyben rakjuk rá a tetőt

Az utolsó dolog, amitől minden mézeskalács házépítőnek megfagy a vér az ereiben, az a tető felhelyezése. Bármilyen ügyesek voltunk is eddig, ezen a ponton dől el minden. Azaz, nagyon imádkozunk mindenkihez, hogy ne dőljön.

Először is, mielőtt feltennénk a tetőt, várjuk meg, amíg a ház alapja teljesen megköt, Különben szinte garantált a szétcsúszás. Amíg pedig erre várunk, rakjuk össze a tetőt is. De hogyan?

Szép, egyenes vonalak

Nos, így: ékeljük ki a két tetőt, hogy olyan szögben álljanak, ahogy majd a kész házra fognak kerülni. Vágjunk ki egy akkora kartonpapírt, amit meghajtva a két lapra ragaszthatunk cukormázzal, ez fogja helyben tartani a tetőt.

Miután minden megszáradt, ragasszuk fel a tetőt, ami remélhetőleg ott is marad majd. Gyönyörködjünk az elkészült házunkban, és tegyük közszemlére az ünnepi díszekkel felcicomázott lakásunkban, hogy biztos lássa mindenki.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Készülődjünk az ünnepekre receptekkel, programokkal:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...