Ez a három mesterséges édesítőszer növeli a rák kockázatát

Ennek a három édesítőszernek a rendszeres fogyasztása akár 13-14 százalékkal növelheti a rák kialakulásnak kockázatát.

A tudósok már évtizedek óta hangoztatják, hogy a mesterséges édesítőszerek rákot okoznak. Eddig azonban még csak azt tudták bebizonyítani, hogy a laboratóriumi állatok esetében nőtt a rák kialakulásának kockázata, azt is megállapították, hogy a rágcsálókon végzett tesztek eredményei nem határozzák meg, az emberre milyen hatása van ezeknek a szereknek. Egy új tanulmányból azonban kiderült, az emberekre is veszélyesek a mesterséges édesítőszerek.

A Plos Medicine című tudományos lapban megjelent publikációban a kutatók több mint 100 ezer francia önkéntestől több mint egy évtizeden át gyűjtött adatokat vizsgálták – írja a hvg.hu.

Az eredményeikből azt a konklúziót vonták le, hogy a mesterséges édesítőszerek használata valóban növeli a rák kialakulásának kockázatát. Számszerűsítve ez azt jelenti: akik fogyasztják, azoknál 13-14 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki valamilyen daganatos megbetegedés.

Ez a három mesterséges édesítőszer növeli a rák kockázatát

A kutatásban három édesítőszer fogyasztásának a hatását vizsgálták: az aszpartámra, a szukralózra és az aceszulfám-K-ra. Ezeket különböző neveken találhatók meg a boltok polcain.

A tudósók azonban szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azt biztosan nem tudják kijelenteni, hogy ezek a szerek valóban rákot okoznak-e, de a rendelkezésükre álló adatok alapján, biztosan megnövelik a rák kialakulásának kockázatát. Az aszpartám esetében 15 százalékkal, az aceszulfám-K esetben 13 százalékkal, míg a szukralóz esetében 3 százalékkal nő ennek esélye.

A fenti eredményt úgy kapták meg, hogy figyelembe vettek más, a rák kialakulásával kapcsolatos lehetséges tényezőket is, mint például a nem, az életkor vagy a dohányzás. Érdemes tehát odafigyelni azokra a termékekre a boltok polcain, melyek tartalmazzák ezeket az édesítőszereket, amik között lehetnek sütemények, üdítők és péksütemények is.

A BGR szerint ugyanakkor a cégek gyakran hirdetik úgy ezeket a termékeket, hogy egészségesebbek, mint a cukros változat.


Még több cikk az egészséged érdekében:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...