Miből főzzek? – az első tavaszi kedvencekkel köszönthetjük a jó időt

Mindannyian szeretnénk egy fokkal tudatosabban táplálkozni, nem? Ennek kulcsa pedig elsősorban az alapanyagokban rejlik, amiket a konyhában használunk. A Nosalty csapatával ebben szeretnénk most mindenkinek segítséget nyújtani azáltal, hogy minden hónapban bemutatjuk az éppen aktuálisan termő/beszerezhető zöldségeket és gyümölcsöket, és a belőlük készíthető jobbnál jobb ételeket.

Nehezen hihető, de szinte már karnyújtásnyira vagyunk az igazi tavasztól. A hosszú telet magunk mögött hagyjuk, egyre enyhébb az idő, és a kedvenc márciusi alapanyagaink is előbújnak a földből. Ezek leginkább harsány, zöld levelek, zsenge zöldségek, amelyekkel végre kiléphetünk a gyökérzöldségek és más nehézkes ízek világából. Nézzük a tavasz első hírnökeit, a márciusi alapanyagokat!

Az első tavaszi kedvencekkel köszönthetjük a jó időt

Újhagyma

Vége a pincéből felhozott, poros, vastag héjú hagymáknak: márciusban elkezdenek ugyanis előbújni a földből a legújabb újhagymák. Ilyenkor még egészen vékonyak, nagyon zsengék, és az ízük is mérsékeltebb.

Így azoknak is bejöhet, akik amúgy tartózkodnak tőle, erőteljes hagymaíze miatt.

És éppen zsengesége miatt mindenképpen nyersen együk a márciusi újhagymát. Főzni majd csak a később érkező, vastagabb szárakkal kezdjünk. Addig is tegyük a salátáinkba, a szendvicseinkbe és szendvicskrémjeinkbe, aprítsuk levesek és egytálételek tetejére.

Rukkola

Karakteres, szinte csípős ízéről lehetetlen nem felismerni a rukkolát. A fodros szélű leveleket persze egész évben árulják a nagy élelmiszerboltok, azonban ezek egyrészt nem a legfinomabbak szezonon kívül, másrészt kellemetlen műanyag-csomagolásban érkeznek.

A zacskózott dobozok helyett inkább csapjunk le a piacokon már kapható friss rukkolára. Mustáros aromájával fel fogja rázni a télből kilábaló konyhánkat, és megannyi receptben használhatjuk.

A tavaszi zöldsaláták szinte kötelező eleme, nagyon jól illik mellé az alma, a saláta, a friss sajtok és a dió is. Szendvicsekben szintén egy karakterese sajt vagy érlelt sonka társaságában szerepeljen.

Rukkolás tavaszi palacsinta

Eredetileg pásztortáskával, egy gyomnövény alsó leveleivel készül ez a koreai, tavaszi palacsinta. Találtam is ilyet, de mivel nem erdőben, így nem mertem leszedni, ki tudja hány kutyus ...

Rukkolapesto

Ízletes pestot szinte bármiből lehet készíteni, most a kesernyés rukkolára került a sor. A lelkét a pirított olajos magvak, az olíva- és tökmagolaj, illetve egy kevés fokhagyma adja.

Csiperkegombás-rukkolás pizza

Ha még nem készítettünk otthon pizzatésztát, akkor kezdjük el. Olcsóbb, jobb, finomabb, és nem mellékesen tudjuk, miből készült. Jelen esetben erre pizzára feltétként póréhagymás ...

Mizuna

Nagyon könnyű összetéveszteni a mizunát a rukkolával, mert mind ízben, mind küllemben hasonlítanak egymásra. Természetesen két teljesen különböző zöldségről van szó. Kezdve azzal, hogy a mizuna a káposztafélék családjába tartozik.

Levelei kissé halványabbak, világoszöldek, és a „rojtok” is helyesebbek. Ízben borsos, szinte már a tormához közelít csípősségben. És nemcsak ízletes, de nagyon egészséges is. Magas a C- és K-vitamintartalma, és kalciumban, magnéziumban is gazdag. Élelmi rostjainak köszönhetően segíti az emésztést.

Készítsünk belőle friss salátákat harsány vinaigrette-es öntettel. Ne zsúfoljuk túl ízekkel a salátát, hagyjuk érvényesülni a mizunát, meg fogja hálálni.

Hónapos retek

Nem lehet húsvét nélküle, télen inkább kerüljük, mert a zöldségpult legmélyén szomorkodik, azonban a tavasz első sugaraival új életre kel: vajon melyik zöldségről beszélünk? Nos, nem másról, mint a hónapos retekről, amelynek apró piros fejei már márciusban is előbukkannak az árusoknál.

Ilyenkor még nem a legcsípősebb, így egész nyugodtan fogyaszthatjuk nagyobb mennyiségben, és bátran tehetünk mellé karakteresebb társakat. Keverjük salátába, szeleteljük szendvicsre, de meg is süthetjük, ha úgy tartja kedvünk.

Hideg avokádókrémes retekleves

A hónapos retek hava elmúlt, de lesz nemsokára másik bordós bogyónk, ebből és jégcsapretekből is elkészítheted ezt a hideg, üdítő levest, és ajánlom, tedd meg, mert ez lesz az idei ...

Sültretek-saláta

A sült reteknek nagyon más íze van a nyers zöldséghez képest: sokkal karakteresebb, kissé diós beütése lesz. Ha még nem próbáltad, akkor ne várj tovább!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Legyünk együtt tudatosabbak:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...