6 magyaros étel, amiről nem is tudtad, hogy vegán

A magyar konyháról sok minden eszünkbe juthat, de ezek közül a legelső biztosan nem a vegán opciók színes sora lesz. Azonban, ha közelebbről megvizsgálunk néhány ételt, meg fogunk lepődni, hogy mégis mennyi vegán étek lapul a klasszikusok között.

A magyaros ételek komfortosak, fűszeresek, laktatóak, néha kissé túl paprikásak, esetleg nehezek, zsírosak. Nem vegánnak való vidék ez, hiszen ilyen felhozatal mellett nemigen számít arra az ember, hogy állati eredetű termékektől mentes ételt talál. Még ha attól el is tekintünk, hogy már nem mindenki zsírral, hanem olajjal főz, akkor sem könnyebb a dolgunk, hiszen a magyaros ételekben mindig feltűnik egy kósza kolbász, szalonna, tojás vagy egy utolsó pillanatos nagy kanál tejföl. Mégis van néhány meglepő kivétel, következzenek most ezek.

6 magyaros étel, amiről nem is tudtad, hogy vegán

Paradicsomos káposzta

Utált menzás rémálom vagy gyerekkori kedvenc: a paradicsomos káposzta így is, úgy is különleges helyet foglal el minden magyar szívében. Önmagában nem egy túl tápláló étel, ezért rendszeresen fasírttal vagy valamilyen más sült hússal esszük/ettük.

Azonban maga a főzelék nem tartalmaz semmilyen állati eredetűt, ezért ha az étrendünkbe illeszthető növényi feltéttel esszük, 100% vegán fogás válik belőle.

Vegán feltétek a főzeléked mellé:

Vegán cukkinitócsni

Egyik legnagyobb kedvencünk a cukkinitócsni, így külön örülünk neki, hogy most már egész évben kapni ezt a szuper zöldséget. Hoztunk is nektek egy klassz tojás- és tejtermékmentes ...

Egyszerű sült tofu

Könnyedén elkészíthető és univerzálisan használható vegán feltétet hoztunk most nektek, ami a kedvenc főzeléketeket éppúgy feldobhatja majd, mint egy krémes levest vagy zöldséges ...

Fodroskel-chips

Fodros kelből készítettünk egy szuper egészséges chipset, ami olyan lett, hogy nem lehet abbahagyni! A recept roppant egyszerű, percek alatt elkészül és a végeredmény egy olyan chips, ami ...

Sárgaborsó-főzelék

Nagyjából ugyanezek az állítások igazak a hüvelyesből főzött egytálételre is: valaki nagyon szereti, míg másokat a hideg ráz tőle, és meglepően könnyű elkészíteni bármilyen hús vagy tejtermék bevonása nélkül is.

Ezt elsősorban a sárgaborsó kiváló tulajdonságainak köszönheti, ugyanis, ha kellően megfőzzük a hüvelyest, istenien krémes állaga lesz. A főzeléket „önmagával” sűrítve így kizárhatjuk a tejfölt vagy tejet, és már készen is van az igen laktató vegán ebédünk.

Gombapörkölt

A magyar pörköltös nemzet, és ugyan sokaknak ez csak húst jelent, már elég sokan megbékéltek a húsimádók közül is a gombapörkölt létezésével. Ez az étel ugyanis rendelkezik a szaftos, paprikás, magyaros ételek attribútumaival.

Nem mellesleg, ha olajon készítjük, és a tejfölt félretesszük (bár erre kevesen lennének képesek, köztük jómagam sem), nem kerül semmi olyan hozzávaló a fazékba, ami megvonná a vegánokat a pörköltözés élvezetétől.

Káposztás tészta

Nagyon szeretjük a tésztát, nagyon szeretjük a káposztát is, de amit a legjobban szeretünk, ha ez a két dolog közösen szerepel egy ételben. És így született meg a káposztás tészta, aminek egyetlen célja az életben, hogy megossza a magyar társadalmat a porcukor-bors vita mentén.

Tésztából használjunk egy tojásmentes verziót, pirítsuk oda jó alaposan azt a káposztát, és utána bújjunk el a szeretteink elől, ha esetleg eltérően vélekedünk a fogás édes vagy sós módon való fogyasztásáról.

Kelkáposzta-főzelék

Ha egy igazán tartalmas egytálételt keresünk a magyar receptek között, ami ráadásul vegán is, képzeljük magunk elé a kelkáposzta fodros leveleit és a burgonya sárga kockáit. A megoldás ugyanis nem más, mint a kelkáposzta-főzelék.

A főzelék önmagában is van olyan tápláló, hogy ne kelljen feltétet halmozni rá, persze ha kifejezetten nagyétkű vegánok vagyunk, készítsünk mellé valamilyen tetszőleges növényi extrát.

Még több vegán feltétopció:

Csicseripörkölt

Íme a mi ultimate csicseriprököltünk! Ha vegán vagy, ha nem, ha unod a húst, ha nem, érdemes kipróbálni, mert nagyszerű fehérjeforrás, az íze pedig csodálatos! Akárcsak egy jó ...

Magyaros répafasírt

Néha nem csak hétvégén van szükség egy bevált receptre, hanem hétköznap is. Ha tényleg csak egy gyorsan elkészíthető ebédre vagy vacsorára vágytok, készítsétek el ezt a szuper ...

Mákos/diós tészták

Végül következzen két étel az édesszájúaknak, hogy ne maradjon egy vegán magyar sem finomság nélkül. Diós és mákos tésztát elképesztően egyszerű készíteni, ráadásul abszolút semmilyen állati eredetű élelmiszer nem kerül bele (már ha tésztából nem tojásosat használunk).

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Húsmentes ételek, receptek és ötletek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...