Ezért haragszom a konyhai kenyértartókra + pár szó a tárolásról

Vannak, akik nem képesek háztartást elképzelni nélküle, míg mások alig tudnak a létezéséről: a kenyértartó egy inszignifikáns, belőlem mégis erőteljes érzelmeket előcsaló konyhai tartozék. Azonnal el is mesélem, miért.

A kenyér és az ember kapcsolata ősrégi, bizonyos alapelemeit azonban még ma, a modern korban is őrzi: például azt az ösztöni kötődést, ami a péktermékhez fűz minket. Ami rendszeresen szorongást okoz, hiszen gondoskodnunk kell a megfelelő tárolási körülményekről annak érdekében, hogy a veknink minél tovább elálljon, minél több napig tudjunk belőle nagy karéjokat vágni, azokat megkenni, velük jóllakni. Aztán lehet az is, hogy csak én gondolok túl egy borzasztóan banális és egyszerű helyzetet, ki tudja…

Mindenesetre észrevettem, hogy van egy viszonylag újnak mondható találmány, ami rendszeresen felbillenti az ember és kenyere közt kialakult harmonikus kapcsolat egyensúlyát. Annak ellenére, abszurd módon, hogy épp a helyzet megkönnyítésére lett feltalálva. Rövid hőbörgés következik a kenyértartók lehetetlen természetéről, no meg persze, a hasznosság érdekében, pár tipp is.

Ezért haragszom a konyhai kenyértartókra+ pár szó a tárolásról

A dolog egész szépen indult

Nos, kapcsolatom ezzel a szerkezettel messzebbre nyúlik vissza: először nagyszüleim Lónyay utcai lakásában találkoztam vele, ekkor még bármiféle ellenérzés nélkül tekintettem a felnyitható fedéllel rendelkező fadobozra, ami rendszeresen az uzsonnák és reggelik egyik fő alapját rejtette.

Egy varázsdoboznak tűnt, amiből sosem fogyott el a friss(nek mondható) kenyér, amire aztán sóvárogva kenhettük a margarint, pakolhattuk a párizsit vagy épp a lekvárt.

Régi darab volt, az aljában ráccsal, garázsajtóként nyitható fedele már külön izgalmas volt egy nyolcéves gyermek számára, főleg, ha tudta, hogy alatta valami ehető rejlett. No meg persze egy egész halom morzsa – a rácsnak ugyan szerepe volt a kenyér frissentartásában, azonban a vekniből lehulló apró szemeket is ugyanúgy elnyelte, amelyek csak gyűltek és gyűltek a kenyértartó aljában.

Egyszóval ezen a ponton még semmi problémám nem volt a szerkezettel, bár sokat nem is tudtam róla, és szorosabban nem is képezte részét az életemnek – legalábbis a reggeliket és uzsonnákat leszámítva.

Valami, valahol eltörött

Aztán évek teltek el anélkül, hogy kinyitottam volna egy kenyértartót is, egészen addig, míg a legújabb albérletem konyhájában szemben nem találtam magam egyel. Modernebb darab volt, fényes, krómozott felülettel, rugós nyitófedéllel. Rögtön eszembe jutott a nagyszülői otthon konyhai darabja, és már előre örültem, hogy milyen jó lesz: „ebben a lakásban aztán majd egy darab kenyeret sem kell kidobni!” – gondoltam.

De milyen nagyot tévedtem! Ugyanis minden, amit a régi fadobozban olyan szimpatikusnak találtam, hiányzott ebből a 21. századi apparátusból. A beköltözést követő első héten boldogan helyeztem el benne egy szép darab kovászos veknit… csak azért, hogy három nappal később bepenészedve dobjam ki majdnem a felét. Aztán az eset megesett még egyszer… és még egyszer, én pedig minden egyes alkalommal egyre csak jobban haragudtam az ártatlan kis dobozra, no, meg persze magamra, amiért nem figyeltem jobban, nem tettem meg mindent a vekni épségéért.

A nagyszülői otthon tartója valahogy így festett (csak sötétebb színben)

Tárolási tippek az engesztelődés jegyében

Persze a megannyi kudarcból azért tanultam is, és időközben arra is rájöttem, hogy nem mindenben én vagyok a hibás, hanem vannak a kenyértartós tárolásnak határai, szabályai, szem előtt tartandó követelményei. Ezek következnek alant:

  • alapvetően a legjobban egy fából készült tartóval járunk, a fém túl jól elzárja a kenyeret a levegőtől, ami ugyan megakadályozza a kiszáradást, a penészedést azonban ösztönzi
  • érdemes olyan dobozt venni, ami alul ráccsal rendelkezik, ha pedig nincs benne, tegyünk magunk az aljába egy fából vagy fémből készült rácsot: ez engedi majd alul is lélegezni a veknit, nem fog benedvesedni és (megint) bepenészedni
  • mindenképpen távolítsuk el a kenyeret a boltban/pékségben kapott zacskóból: mindegy, hogy papír vagy nejlon (utóbbi esetben kétszer olyan gyorsan cselekedjünk), nem tesz majd jót a pékterméknek a „dupla csomagolás”
  • persze ez már a személyes ízlés területére hatoló tanács, azonban mégis érdemes lehet megfogadni, ha másért nem, hát az egészségünk érdekében: az olcsó, ipari kenyerek hajlamosabbak a gyors száradásra, de egyben (nem megfelelő tárolási körülmények közt) a penészedésre is – vegyünk, ha tehetjük, kovászos kenyereket, azon belül is teljes kiőrlésű vekniket, meglátjuk majd, tovább eléldegélnek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is segíthetnek a konyhában:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...