Kelbimbófőzelék

Kelbimbófőzelék babáknak

Ne féljünk kelbimbót készíteni kisbabánknak! Attól, hogy sok felnőtt (esetleg mi magunk is – hisz hogyan adhatnék a gyereknek olyan ételt, amit én sem ennék meg?!) ki nem állhatja, még nem jelenti azt, hogy a gyermekünk is élből elutasítja, sőt. Előzőek esetében az ellenérzés vélhetően az iskoláskori menzás időkből eredeztethető, és biztosan nem adtak szegénynek második esélyt, és főleg nem kóstolhatták a kelbimbót sütve.

Bátran álljunk neki, dugjuk a sütőbe, és a turmixolás előtt csenjünk belőle egyet, barátkozásképpen, hátha kiderül, hogy tévedtünk a kelbimbót illetően, és legközelebb azon kapjuk magunkat, hogy a felnőtteknek szóló kelbimbós receptek közt keresgélünk.

Ez, a babáknak való főzelék pedig, benne az almával, ami egészen megszelídíti a kelbimbó karakteres ízét, és a citromlével, ami pedig frissességet ad neki, valami csuda finom eledel 8-9 hónapos kortól.

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 10 db kelbimbó
  • 2 kisebb burgonya
  • 1 kicsi alma
  • 1 kiskanál egész köménymag
  • negyed citrom leve
  • 2 teáskanál olaj

Elkészítés:

  • Eltávolítjuk a kelbimbók külső leveleit, megmossuk és megszárítjuk őket.
  • Tiszta nejlonzacskóba tesszük, rálöttyintünk egy kis olajat, és alaposan összerázzuk.
  • Kisebb, alufóliával bélelt tepsire gurítjuk a kelbimbókat és forró sütőben puhára sütjük.
  • A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és annyi vízben, amennyi ellepi, a köménymag hozzáadásával megfőzzük.
  • A puhára sült kelbimbót botmixerrel pépesítjük, és szükség szerint lazítjuk a krumpli főzőlevével.
  • Hozzákeverjük a villával előzetesen összetört krumplit, és a meghámozott, reszelt almát.
  • Citromlével ízesítjük, és a maradék olajjal gazdagítjuk a főzeléket.
  • Még több baba recept itt!

Céklafőzelék babáknak

Kevés egészségesebb zöldséget lehet elképzelni gyermekünk tányérján a céklánál, valódi vitaminözön. Érdemes héjastul, alufóliába bugyolálva sütni, és csak aztán pucolni, ...

Karfiolfőzelék babáknak

A karfiol bevezetésénél óvatosan járjunk el, mert puffadhat tőle a babák pocakja, főként akik hajlamosak rá. A petrezselyemtől lesz igazán finom, friss ízű ez a babafőzelék, nem ...

Karalábé-bébirépa főzelék

Amit jó tudni a babáknál az új étel bevezetéséről: először csak keveset adjunk, hogy kóstolgassa ill. lássuk, nem okoz-e allergiát. Itt érvényes a fokozatosság elve! A bevezetett ...

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...