Szélesebb kínálatot vezetnének be a magyar menzákon

A szakmai szervezet szerint a közétkeztetési rendszer minden ágazata megérett a felülvizsgálatra.

Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége – írja a Magyar Nemzet. A szervezet úgy gondolja, a közétkeztetési rendszer minden területe megérett a felülvizsgálatra, és lemorzsolódás helyett azt szeretnék, ha egyre többen vennék igénybe a közétkeztetést, és jutnának ezzel egészséges, tápláló ételhez.

A kormány még 2014-ben próbálta átreformálni a menzákat, és azt szerette volna elérni, hogy a közétkeztetés a népegészségügyi prevenció egyik zászlóshajója legyen. A szigorú szabályok ellenére azonban egyre többen morzsolódnak le a rendszerről, mondta Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésszervezők Országos Szövetségének elnöke.

Szélesebb kínálatot vezetnének be a magyar iskolákban

Az elnök arra figyelmeztet, hogy lassan már csak olyan gyermekek veszik igénybe a menzát, akik rászorultsági alapon, ingyen jutnak az ételhez.

Zoltai Anna szerint különösen a városokban vagy a gazdagabb településeken már a harmadikosok közül is sokan elfordulnak a közétkeztetéstől, a felső tagozatosok és középiskolások közül pedig nagyon kevesen vesznek részt az iskolai étkeztetésben. Ráadásul az is nagyon szomorú, hogy úgy tűnik, nincs értéke az ételnek a gyermekek körében, a konyhákon hatalmas mennyiségű hulladék keletkezik.

A gyerekeknek alig jut idejük enni

Bár az állam jelentős költségvetési forrást biztosít a közétkeztetésre, ennek ellenére a minőség folyamatosan romlik. Ahová csak a jogszabály megengedi, betolakszik az ócska, harmadosztályú helyettesítő élelmiszer. Így kerül a gyerekek tányérjára sajtszerű, tejfölszerű vagy virsliszerű termék a jó minőségű alapanyagok helyett

– emelte ki. Egy felmérésből az is kiderült, hogy az is közrejátszik, hogy sok gyereknek egész egyszerűen nincs ideje enni. Van, ahol 15 perc, de van, ahol csak nettó tíz perc jut arra, hogy a tanuló elfogyassza az ebédjét.

Ezért a szakértők azt szorgalmazzák, hogy vendéglátás típusú étkeztetést vezessenek be. Azt látják, hogy ahol próbaszerűen bevezették a svédasztalos étkeztetést, ott kevesebb a hulladék és nagyobb a fogyasztási hajlandóság is. A minőségi megújulás ráadásul nem feltétlenül vezetne azonnal magasabb árakhoz, a kínálat szélesítésére azonban nagy szükség van ahhoz, hogy a gyerekek, fiatalok újra szívesen járjanak menzára. 

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...