Így mentsd meg a gyümölcsös pitéd túl lágy vagy túl száraz tésztáját

Egy gyümölcsös pite elkészítése alapvetően nem bonyolult feladat, persze így is beüthet a krach, ha elnézzük a receptet vagy az alapvetően nem megbízható. Szerencsére nem kell rögtön a kukába dobni a pitetésztát: az alábbi módszerekkel megmenthetjük.

Ősszel egy sor ízes, zamatos és lédús gyümölcs áll rendelkezésünkre, amelyekből porhanyós tésztájú pitéket süthetünk a család nagy örömére. Már persze akkor, ha van egy megbízható receptünk, amelynek lépéseit, hányadait és egyéb utasításait pontosan betartjuk. Azonban az is előfordulhat, hogy elírás kerül a receptbe, valamiből többet/kevesebbet mérünk ki vagy egyszerűen figyelmetlenségből elkövetünk valamilyen hibát, ami a pitetészta kárára válhat. Ha a massza lágyabb vagy szárazabb lesz, már nem tudunk ugyanolyan sikerű süteményt készíteni – de még így is megmenthetjük azt, mégpedig a most következő trükkök segítségével.

Így mentsd meg a gyümölcsös pitéd túl lágy vagy túl száraz tésztáját

Ne adjunk hozzá további alapanyagokat!

Ha egy tésztát így vagy úgy elrontunk, azt már csak akkor fogjuk észrevenni, ha begyúrtuk, de minimum annak folyamatában. Amennyiben a tészta még nem állt teljesen össze, még korrigálhatunk plusz liszttel vagy nedves hozzávalóval, azonban akkor már ne adjunk hozzá semmit, ha a tésztát készen begyúrtuk.

Ugyanis az extra kevergetéssel és gyúrással túldolgozzuk a masszát, amitől megerősödik benne a gluténszerkezet, amelynek eredményeként nem porhanyós, hanem rágós, kemény lesz a sütemény.

Almás pite, ahogy nagymamám készíti

Számomra az almás pite így tökéletes, ahogy nagymamámtól tanultam: ebben a klasszikus verzióban a gazdag, fahéjas almatölteléket alulról-felülről egy-egy réteg nagyon omlós és puha, ...

Gyors túrós-barackos pite

A hazai lágy aludttejrögök és a még éppen szezonját élő gyümölcs tökéletes mennyegzője ez a sütemény. A pár hozzávalós recept szuper hangolódás a nyár búcsúztatására, hiszen ...

Szilvás pite omlós tésztával

Beérett a szilva, süssünk belőle omlós tésztájú pitét! Az ízes, szaftos töltelék és az aranybarnára sült tészta tökéletes kombinációja egy gyengéd porcukorhintéssel lesz az ...

Túl száraz: morzsasütivé alakítás

A száraz pitetészta, még ha összeáll is, nehezebben formázható és jobban törik-szakad az átlagosnál. Így nehézséget okozhat annak kinyújtása és tepsibe helyezése. Ha azt látjuk, semmilyen módon nem akar sikerülni a nyújtási feladat, adjuk fel bátran és a tésztát morzsoljuk a gyümölcsös töltelékre, tehát készítsünk morzsasüteményt.

Túl száraz: kisebb piték készítése

Az is járható út lehet, ha nem a tepsiben készítjük el a klasszikus formátumú pitét, hanem kisebb méretű süteményeket formázunk. Ezzel megúszhatjuk a kinyújtott tésztalapok tepsibe való nehézkes transzportálását. Szaggassunk ki köröket vagy vágjunk ki négyzeteket, amelyeket töltsünk meg a töltelékkel és így süssünk ki.

Túl lágy: sütőpapírok közti nyújtás

A ló túloldalán is akadnak azért problémák: a nagyon nedves tészta folyamatosan mállik, odaragad a felületre, ezzel igencsak megnehezíti a vele való munkát.

Azonban, ha két sütőpapír közt végezzük el a massza kinyújtását, megkönnyíthetjük a saját dolgunkat és megmenthetjük a süteményünket is.

Túl lágy: fagyasztás és reszelés

Ha a fenti módszer nem válna be, forduljunk más trükkök felé. Úgy is elkészíthetjük a süteményünket, ha sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodjuk a lágy tészta felét, majd elősütjük (nehogy az extra nedvesség miatt nyers maradjon). Közben a maradék tésztát dobjuk be a fagyasztóba, hogy kellően megszilárduljon. Az elősütött tésztára mehet a gyümölcsös töltelék, amire reszeljük rá a fagyos tésztánkat és így süssük készre.

Krémes citrompite

Fanyar töltelékével és omlós tésztájával lehengerlő desszertélményt nyújt a citrompite. Ez szerencsére nem jelenti, hogy sokat kéne vele macerázni: meglehetősen egyszerű az ...

Almás pite pop tart

Két iskola találkozik ebben a receptben: az amerikai és a magyar almás pitét ötvöztem, így született meg az alábbi omlós tésztájú, krémes töltelékkel megáldott sütemény. ...

Meggyes rácsos pite

Mindegy, hogy épp javában tapossuk a gyümölcsszezont, vagy már meg sem közelítjük, egy finom meggyes rácsos pite az év bármely szakában jólesik, főleg, ha a nagymama receptje alapján ...


További hasznos konyhai tippekért kattints ide:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...