3 ok, amiért jó ötlet sót szórni a forrásra váró vízbe

„Ahány ház, annyi szokás” – tartja a régi mondás, ami a főzésre különösen igaz. Éppen ezért aligha meglepő, hogy míg egyesek sosem hagyják ki a sót a vízből, ha forralnak valamit, addig mások hallani sem akarnak erről.

Mivel tényleg mindenki más és más praktikákat, gyakorlatokat követ a konyhában, nem szeretnénk igazságot tenni a sókérdésben. Az viszont biztos, hogy megvannak a maga előnyei annak, ha megsózzuk a forralásra szánt vizet. Nézzük, melyek ezek!

3 ok, amiért jó ötlet sót szórni a forrásra váró vízbe

Az íz miatt

A legtöbben akkor szórnak sót a vízbe, ha azt rizs vagy tészta főzésére szeretnék használni. Ez azért jó ötlet, mert az így főzött ételek képesek a vízben található só egy részét magukba szívni, ezzel máris megízesítettük azokat!

Hőmérséklet

A vízben található különböző szennyeződések képesek megemelni annak forráspontját. Ez pedig azt jelenti, hogy ha megsózzuk, akkor forróbb vízbe szórhatjuk bele a tésztát vagy a rizst, ami így hatékonyabban fő majd. Itt fontos megemlíteni, hogy mindez inkább csak elméletben tud működni, mert ehhez túl sok sóra lenne szükség – többre, mint amennyit ajánlott fogyasztani.

Gyorsabb forrás

Igaz, hogy a sóval ízesített víz forráspontja magasabb, de valójában gyorsabban felforr. Ennek oka, hogy a só hozzáadása csökkenti a víz hőkapacitását, vagyis azt az energiamennyiséget, ami a víz hőmérsékletének 1 Celsius fokkal történő emeléséhez szükséges.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További tippek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...