A török tojásreggeli, ami (szó szerint) felpaprikáz a nap elején

A tojás talán az egyik leggyakrabban fogyasztott reggeli étel, nem csoda hát, hogy minden nemzetnek megvan a maga izgalmas verziója a nap első étkezésére. Most egy isteni török tojásreggelit hoztunk nektek, amiben egy jól ismert, de egy kissé szokatlan szereplő is felbukkan majd.

A cilbir, avagy török joghurtos buggyantott tojás egy igazán különleges szerzet. És éppen különc mivoltából kifolyólag találkozhattunk vele mostanában reggelizőhelyeken, brunchokon, ugyanis az utóbbi időben igen felkapott tojásreggeli lett. És nem véletlenül: a fokhagymás joghurt, buggyantott tojás és paprikás olaj hármasából összeálló, őrjítően egyszerű, mégis ízletes és laktató étel egy olyan új arcát mutatja meg a reggelizésnek, ami ismeretlen, mégsem teljesen idegen. Ha a rántottádat te is sok pirospaprikával szereted, ezt a tojásreggelit imádni fogod!

A cilbir (török joghurtos buggyantott tojás) receptjét itt találod! (recept és fotó: Hering András)

Fokhagymával indul a nap

Ha eszünk egyáltalán joghurtot reggelire, elég valószínű, hogy édes ízekkel tesszük. Gyümölcsöt, lekvárt, zabpelyhet és más hagyományosan „reggelizős" ételnek titulált dolgokat halmozunk a krémes tejtermékre.

Törökországban azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Míg a nemzet konyhájában gyakran összeakadnak az édes és sós ízek, jelen esetben más történik. Egy kifejezetten sós, sőt, talán főétkezésre hajazó feltétekkel megapkolt joghurttal találkozik az, aki az étteremben cilbirt rendel.

De talán ez nekünk, magyaroknak nem is olyan nagy sokk, hiszen mindennapos (ha nem is javallott) szereplő a reggelizőasztalon a szalonna, kolbász és sorolhatnánk mi minden más.

Szokatlan trió, tökéletes összhang

Ugyanis a cilbir a következő dolgokból áll össze: fokhagymás görög joghurtos alap, rajta egy lágyan remegő buggyantott tojás, mindezt pedig tüzes, paprikás olajjal öntik nyakon.

A fokhagyma kifejezetten jó társa a joghurtnak, ez eddig talán csak különböző salátaöntetekben tűnhetett fel nekünk. Most azonban itt az ideje, hogy nagyobb teret adjunk ennek a két alapanyagnak az érvényesülésre.

Ha tartunk esetleg a buggyantott tojástól, semmiképp ne hagyjuk ki ezt a remek reggelit. Inkább olvassunk ottána a nem is annyira trükkös módszernek, például ebben a cikkben. Seperc alatt elleshető tudomány.

A fűszeres öntet hagyományosan aleppói paprikapehelyből és vajból készül. A különleges fűszer hiányában használjunk chilipelyhet, vagy ha nem akarjuk csípősre az ételt, egyszerű fűszerpaprikával is dolgozhatunk. Vaj helyett pedig az olívaolaj is ugyanolyan jól működik. Egyedül arra figyeljünk, nehogy megégessük a paprikát, mert könnyen odakap.

A cilbir (török joghurtos buggyantott tojás) receptjét itt találod! (recept és fotó: Hering András)

Az összeállított tálakat tovább ízesíthetjük zöldfűszerekkel: mentával, kaporral. A legjobb az egészben, hogy evőeszköz sem kell hozzá, egyszerűen egy szelet kenyérrel vagy tortillával kitunkolhatjuk az egészet tojásostul, joghurtostul.

Készítsünk török tojást!

Hozzávalók: 200 g görög joghurt, 2 gerezd fokhagyma (zúzva vagy nyomva), 2 db tojás (friss), 3 ek olívaolaj (vagy 55g sótlan vaj), 2 teáskanál chilipehely (hivatalosan aleppói paprikapehellyel készül), kapor ízlés szerint (friss), menta ízlés szerint (friss), 1 csipet só

Először készítsük el a fokhagymás joghurtos szószt. Keverjük össze a szobahőmérsékletű görög joghurtot, a zúzott fokhagymát és egy csipet sót. Osszuk el két kis tálba, és tegyük félre.

Készítsünk buggyantott tojásokat! Minden tojást engedjünk óvatosan forrásban lévő vízbe. Körülbelül 2-3 perc alatt készre főnek.

Jöhet a paprikás szósz! Egy kis serpenyőben, közepes lángon, óvatosan melegítsünk fel bő 3 evőkanál extra szűz olívaolajat 2 teáskanál chili- vagy paprikapehellyel. Akkor adjuk hozzá a fűszert, amikor a vaj/olívaolaj elkezd finoman bugyborékolni. Addig keverjük, amíg jól össze nem áll.

Végül állítsuk össze a tálakat! Helyezzük a joghurtos alapra a tojást, majd öntsük-csepegtessük rá a szószt. Szórjuk meg ízlés szerint friss kaporral és mentával. Rusztikus kenyérrel vagy lepénykenyérrel tálaljuk.

A cilbir (török joghurtos buggyantott tojás) receptjét itt találod! (recept és fotó: Hering András)

Nagyon jól illik a török tojás mellé:

Naan kenyér

Az indiai konyha egyik sztárját, a naan kenyeret házilag is nagyon könnyen elkészíthetjük. Ráadásul nem csak indiai fogásokhoz, hanem bármilyen szaftos-tunkolós ételhez jól passzol, de ...

Török boza

Ezt a Törökországban igen népszerű italt bulgurból főzik, élesztővel erjesztik, jól megcukrozzák, majd fahéjjal és leblebivel, vagyis pirított csicseriborsóval kínálják. A bozát ...

Fotók és recept: Hering András

A török tojás teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

A cilbir (török joghurtos buggyantott tojás) receptjét itt találod! (recept és fotó: Hering András)

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a recepteket is készítsd el:

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...