Így tisztítsuk meg helyesen a borospoharakat

Mindenki szeretné foltmentes, csillogó borospoharakba önteni a testes vöröseket és a frissítő fehéreket – ám amint egyszer elmossuk őket, máris tapasztalhatjuk, hogy ez nem annyira egyszerű feladat. De mégis hogyan kell helyesen csinálni?

A borospoharak elmosásában számos hibát véthetünk, amivel károsíthatjuk a poharakat, nem is beszélve arról, hogy akár magunkban is kárt tehetünk. Éppen ezért, most megnézzük a folyamat lépéseit, és kitérünk arra is, hogy mi mindent kell elkerülni!

Így tisztítsuk meg helyesen a borospoharakat

Amint befejeztük a vacsorát, ami után megittunk egy-egy pohár bort, fontos, hogy áztassuk be a poharakat. Ne mossuk el rögtön, hagyjuk egy éjszakán át állni. Ez által még az esetleg beszáradt bormaradványoktól is megszabadulhatunk anélkül, hogy súrolnunk kellene az üveg felületét.

Másnap hozzáláthatunk az elmosáshoz

Ehhez egy speciális üvegekre való tisztítószerre lesz szükségünk, szerencsére ma már ilyesmit is kaphatunk bármelyik üzletben. Ebből tegyünk egy-egy cseppet minden pohárba! Emellett még kelleni fog egy tisztítókefe, ami ideális esetben egy kifejezetten erre kifejlesztett típus – azaz, nincsenek durva peremei, amivel megsértheti a felületet.

A tisztítás során figyeljünk oda a technikára: mindig a pohár öblös részénél fogjuk, ne pedig a szárnál, hiszen akkor sokkal könnyebben eltörhet!

Alaposan mossuk ki kívül, belül, majd a szárat és a talpat is! Ezután jöhet az öblítés, hogy eltávolítsunk minden felesleges tisztítószert. Az utolsó lépés pedig a szárazra törlés, ami már csak azért is fontos, hogy az üveg ne maradjon foltos a vízcseppektől. Ehhez egy mikroszálas törlőkendőt használjunk, semmiképp se egy egyszerű konyharuhát!

Ha mosogatógépben mosnánk, akkor a lehető legrövidebb programot indítsuk el, és ügyeljünk arra, hogy a gép teljesen tiszta és vízkőtől mentes legyen!

És hogy mire figyeljünk még?

Nos, fontos, hogy semmiképp se mossuk el azonnal a poharakat használat után. Kerüljük a mindennap használt mosogatószivacsot és az egyszerű konyhai mosószert! Amikor polírozzuk, semmiképp se forgassuk a poharat, mert károsodhat a felülete, de akár el is törhet.

Ha betartjuk ezeket az egyszerű szabályokat, a borospoharaink mindig olyan makulátlanok lehetnek, mintha akkor vettük volna ki őket a dobozból!

Forrásunk volt.

Szerző: Szabó Anna


Még több otthoni tippet és trükköt leshetsz el innen:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...