Megdöbbentő, mennyivel több segítséget kapnak a berlini vendéglátósok, mint a hazaiak

A Szimpla Kert egyik alapítójának a német fővárosban is van néhány vállalkozása, ezért tökéletesen össze tudja hasonlítani az itthon kapott támogatásokat a berliniekkel.

Kiss Attila 20 évvel ezelőtt alapította a Szimpla Kertet a budapesti Király utcában negyedmagával, később pedig Berlinben is létrehozott egy romkocsmát hasonló névvel, illetve más vállalkozásai is vannak a német fővárosban. Éppen ezért pontosan tudja, mekkora különbségek vannak a magyar, illetve a berlini vendéglátóhelyek támogatásában a koronavírus okozta bezárások tekintetében.

Berlinben egyetlen embernek sem kellett felmondanunk, ott nem fenyeget a veszély, hogy be kellene zárnunk, ráadásul egyetlen kollégát sem tudok, aki bezárna a járvány miatt. Sőt, még olyanról sem tudok, aki tud ilyenről

– vázolta fel a Válasz Online-nak adott interjúban.

Kiss Attila az interjúban elmondta, hogy tavaly egyik napról a másikra egyhangúan megszavazta a német parlament a válságkezelést, és pár nappal később már 15 ezer euró (körülbelül 5,5 millió forintnyi összeg) gyorssegély volt a vállalkozása számláján. Emellett novemberben és decemberben a tavalyi forgalom 75 százalékát is kifizette az állam, illetve a dolgozók bérének most már 80 százalékát járulékostul finanszírozza a kormány. És itt még nincs vége: egy éve fizeti a bérleti díjat és a villanyszámlát is!

Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően Berlinben egyetlenegy munkavállalójától sem kellett megválnia Kiss Attilának, itthon azonban 116 alkalmazottjából kicsivel több mint tízen maradtak a minimális támogatások miatt. Ettől függetlenül a vállalkozó úgy véli, hogy nem ugyanúgy kellene támogatni a vendéglátóhelyeket itthon, mint kint. Szerinte a korábban befizetett adó húsz százalékával kéne az éttermeket segíteni, ezt a javaslatát azonban elvetették.

Mindezek ellenére Kiss Attila optimistán látja a jövőt, most is azért jött Budapestre, hogy a Szimpla jövőbeni terveit átbeszéljék.

A környéken elég sok hely föladta már, de számunkra lesz jövő. Nagyjából ősztől, ahogy most látom" – mesélte.


Mi a helyzet a vendéglátásban? Ezekből a cikkekből megtudhatod:

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...