Ázsiai szószismertető: minden, amit a mirinről tudni szeretnél

Nem ismerjük, de biztosan ettünk már belőle tudtunk nélkül. A mirin nevű ázsiai szószról most minden fontos tudnivalót elmondunk.

Nagy valószínűséggel soha nem találkoztunk szemtől szembe egy mirin feliratú üveggel. Ennek ellenére száz százalék, hogy kóstoltuk már, hiszen a legtöbb ázsiai büfében kapható tésztaételhez használják. A tudatos táplálkozás címszavával most bemutatjuk, hogy mi is pontosan a mirin, így biztosan tudni fogjuk, hogy mit is rendelünk az étteremben.

Mit kell tudni róla?

A kevésbé ismert ázsiai szószok közé tartozik a mirin. Japánban használják leginkább, de sok más környező ország konyhája is átvette ezt az alapanyagot.

Ázsiai szószismertető: minden, amit a mirinről tudni szeretnél

A szakéhoz hasonlóan ez is egy rizsből készült bor. A különbség annyi, hogy a mirinnek alacsonyabb az alkohol-, és magasabb a cukortartalma. Ebből kifolyólag íze elég édes, állaga pedig sűrűbb. Szín szerint két fő változata ismert: az átlátszó és a halványbarna.

A benne lévő alkohol 1 % és 20% között mozog, a leggyakrabban kapható típusok nem érik el a 10 százalékot. Emiatt könnyen elfő az ételekből az alkohol, ha mirint használunk.

Édesebb íze miatt kiváló kontrasztot biztosít a sós ízű szószok (pl. szójaszósz, halszósz) mellé. Ezeket gyakran használják együtt ázsiai ételek készítésénél.

A teriyaki egyik alap összetevője, ezen kívül levesekre (pl. misoleves), sült húsokra öntik tálalás előtt.

Hogyan használjuk?

A nagyobb élelmiszerboltok nemzetközi polcain valószínűleg találunk majd mirint. Ha vettünk és azon tanakodunk, hogy mihez kezdjünk vele, íme, néhány tanács.

Pirított tészta- és rizsételek kiegészítőjeként, hús- és zöldségpácoláshoz összetevőként mind nagyon jó választás. Magasabb cukortartalma miatt könnyen karamellizálódik, ezért előszeretettel készítenek édes-ragacsos húst vele.

Shoyu Ramen

Párommal nagyon szeretjük az ázsiai konyhát, azon belül is legfőképp a japán konyhát. A ramen talán az egyik kedvencünk, és szerettem volna otthon is olyan jól csinálni, mint egy ...

Kínai büfés pirított tészta

A kínai büfék sztrája a pirított, zöldséges tészta, amit egyébként negyed óra alatt is összedobhatsz otthon, házilag! Nagyon extra hozzávaló sem kell bele, talán csak a szezámolaj ...

Momofuku szójaszószos tojásai

A szójaszószban érlelt tojások összeforrtak David Chang nevével, aki a gasztrovilág egyik megkerülhetetlen figurája és alkotója. A koreai származású séfet a Time Magazin beválasztotta ...

Óvatosan használjuk, mivel nagyon erőteljes íze van. Inkább adjuk fokozatosan az ételekhez, kóstoljunk, és eszerint öntsünk hozzá még egy kanállal. De ezen kívül próbálkozzunk, fedezzünk fel új, izgalmas ételeket!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Idegen ízek, akár az otthoni konyhában is:

Forrásunk volt

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...