A Lidl december 27-től szinte féláron adja a lencsét, és...
Ha tűkön ülsz már a szilveszter miatt, és indulnál a boltba lencséért meg virsliért, a Lidlt ajánljuk: óriás akciókkal indul náluk az év végi buli!
főzés, fotó, utazás
Kezdhetném úgy, hogy már kislány koromban is anyukám meg a nagyik körül tüsténkedtem...igaz lenne, de mégsem. Mindig szerettem a konyhában lenni, mert mindig olyanok vettek körül, akik szeretettel és legjobb tudásukkal készítettek ételt azoknak, akiket szeretnek. Sokáig ez pont elég volt. Mikor 2005-ben Pestről Pécsre költöztem, egyetemi tanulmányok végett, és már a hét elején elfogyott a "jó hazai", magamtól is nekiláttam a konyhai teendőknek. Aztán valahogy a mindennapjaim részévé, majd szenvedélyemmé vált. Egy külföldi ösztöndíjnak köszönhetően összehozott a sors vagy húsz különböző nemzetiséggel, és az ő receptjeik és személyes történeteik alapján sok újdonsággal ismerkedtem meg. Bár a gasztronómia egyáltalán nem képezi részét az itteni tanulmányaimnak, úgy gondolom, az ételek elkészítéséhez, fogyasztásához való sokféle hozzáállás, a tálalás, a rengeteg új szokás az egyik legfontosabb dolog, amit itt megtanultam.
Most éppen San Franciscóban, de mióta a NoSaltyhoz küldöm a jobban és kevésbe sikerült receptjeimet, álltam már a tűzhely mellett Pécsen, Budapesten, egy jó darabig pedig Bayreuthban. Egyébként bárhol, ahol van hely, alapanyag, és persze néhány jóbarát, akivel meg lehet osztani a végeredményt.
Van aki zenél,van, aki szobrászkodik, van aki fest. Én sütök-főzök. Ebben élem ki a kreativitásomat. Ez is egy művészeti ág :D
Ha tűkön ülsz már a szilveszter miatt, és indulnál a boltba lencséért meg virsliért, a Lidlt ajánljuk: óriás akciókkal indul náluk az év végi buli!
Mindhárom ünnepi, mindhárom eltér a megszokottól: gesztenye, lazac és mák a főszereplőink a december 24-i menüsorban.
Ha szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...