Úgy kezdődött, hogy ugye volt egy csomó házi Limoncello likőr, amit nemrégen készítettünk. És szerelem van. A citrom. Most minden sárgában úszik a konyhában, a felhasználásán töprengek állandóan kívül-belül. És amikor elképesztő citromillatban úszik a konyha, mert épp szűröm a frissen elkészült Limoncellot, majd jóuram bejön a konyhába, látom, hogy csillogó tekintete mögött már valami édesen jár az esze, amibe ez belekerül. Hiába, ugyanolyan, mint megboldogult édes anyósom, aki maga volt a csokiszörny a házban a maga szerény diabéteszével. Hát, fellapoztam a netet és ezt találtam egy amerikai fórumon. Finoman és nőiesen, valamint igen kultúráltan fogamazva is... Állat! Sajnos azonban az időjárás rosszra fordultával már a lakásban kényszerülök fotózni, ez meg is látszik, de attól még ehető.