A levesben lévő tészta tudja a leggyorsabban megsavanyítani a levest. Az érzékeny húslevest mindig le kell szűrni, a csupasz lé magában viszont jól bírja a hűtést. Ha nem lehet a levest a tésztától szétválasztani (pl. a nokedlitől), akkor érdemes (főként nyári melegben) meggyorsítani a lehűtést azzal, hogy hideg vízbe állítjuk a fazekat. A leütődött zománcú fazék se tesz jót, ha a puszta vassal érintkezik a leves. Rozsdamentes acéledényben ilyen veszély nem fenyeget. A normál hűtőtér 5 fokot tud produkálni, annak elégnek kell lennie - a hűtő leghidegebb pontja a zöldséges rekesz fölötti polc, a készételt ide érdemes tenni, mert a fölső polcokon akár 10 fok is lehet, míg itt 5 fok körül van.

Ha kétszer belekóstolsz! A kanálon maradt legkissebb menyiségű nyál is oltóanyagként dolgozik és a nyálban lévő enzimek beindítják az erjedést.

A megfőtt és lehűtött levesből csak annyit melegítsünk fel amennyit elfogyasztunk. Ha az egész fazék levest melegítjük és hűtjük többször az is okozhatja a megbuggyanását.

Én eddig többször tapasztaltam, hogy a borsó, illetve az azt tartalmazó leves hamarabb megbuggyan, mintha anélkül főzök pl. zöldséglevest (s.répa, petr. gyökér, karalábé, zeller). Ezért nagy melegben nem főzök ilyet, és a még nem túl meleg időben is főzés után hideg vízben hűtöm és utána a legalsó polcra teszem, ahol a leghidegebb van és igyekszem mihamarabb elfogyasztani.

Elsősorban a higiéniás problémáktól. Rendesen kiforralva mint a konzerviparban 120 C˚ fölé melegítve és hermetikusan lezárva még az éléskamrába hűtés nélkül is eltehető bármilyen összetételű étel. Egyébként meg lutri, hogy kinek meddig nem romlik meg csak lefedve a hűtőben. Ha nem kíván ennyit foglalkozni vele, akkor üvegben a mikró fel tudja annyira melegíteni, hogy a hűtőben akár hetekig elálljon, csak akkor a tetőt külön kell a tűzhelyen vízben kiforrázni, és mikor mindkettő forró lezárni. Abból fogja tudni, hogy már nem ehető, hogy a tető már nem homorú a megszűnt vákum miatt.