Magyar lány készítette az év legbetegebb horrorjának elképesztő ételeit

A Fehér éjszakák című horror/thriller az idei év egyik legsokkolóbb filmje. A Skandináviában játszódó film hitelességéért többek között egy magyar lány volt a felelős. 

A Fehér éjszakák egy Svédországban játszódó fesztivált mutat be, melynek középpontjában egy fiatalokból álló amerikai baráti társaság áll. A történet szerint egy családját gyászoló lány Svédországba utazik barátjával, ahol egy különleges folklór napforduló fesztivál veszi kezdetét, melyről hamar kiderül, hogy egy beteg, különleges és kegyetlen szokásokkal élő szekta szervezésében kerül megrendezésre.

A filmet az az Ali Aster jegyzi, aki a tavalyi év szintén nagy port kavart horrorfilmjét, az Örökséget rendezte, és aki ezúttal egy szinte végig nappal játszódó filmmel mutatja be, hogy nem feltétlenül kell sötétnek lennie ahhoz, hogy az ember féljen valamitől.

A film egyik különlegessége, hogy a jelenetek nagy részét Magyarországon vették fel, a másik különlegessége pedig, hogy a filmben látható ételeket egy Hegedűs Zoé nevű lány stylingolta, akiről most az eater.com neű gasztromagazin mesélt.

A rendező alaposan utánajárt a skandináv kultúrával kapcsolatos történeteknek és népi hagyományoknak, így természetesen az ételek kapcsán is fontos volt, hogy azok a vásznon autentikus formában jelenjenek meg. A svéd népi fesztivál során hatalmas lakomákon vesznek részt az emberek, melyeken a történet szerint a kenyértől a savanyított halon át a sült húsig mindent a helyi közösség önfenntartóan gazdálkodó tagjai készítettek (itt-ott pedig mint kiderül, nem csak egyszerű fűszerekkel spékelték meg a finomnak tűnő falatokat).

Itt jön képbe igazán Hegedűs Zoé munkája, akinek a film során a svéd, a norvég és a finn konyha tradicionális ételeit kellett felhasználnia inspirációként.

Mivel a film során egy, a társadalomtól elkülönítve élő közösség életét kellett bemutatni, az ételek elkészítésénél is hangsúly volt, hogy minél kevesebb bolti alapanyagot használjanak. Az olyan zöldségeket, mint aburgonyát, sárgarépát és takarmányozott zöldeket helyben, a díszletek között termesztették, a húsok pedig csakgazdaságban nevelt állatokból származhattak. A forgatás során csak a hagyományos módszerekkel dolgozták fel az ételeket, füstöltek, marináltak, sóztak és pácoltak minden húst, a természetesség pedig a végeredményen is jól látszik.
A film során rengeteg bizarr és nem éppen ínycsiklandó étellel találkozhatunk, Zoé és csapata pedig sikeresen állták a sarat még a legelképzelhetetlenebb ételkreációk esetében is. Volt, amikor egy pulyka alsó fele úgy tűnt fel a tányéron, hogy az szinte elmerült a halfejek és a malaclábak között, de olyan étel is szerepel a filmben, amelyhez két, helyben levágott kecske csontvázát használták fel úgy, hogy a végeredmény olyan legyen, mint egy kétfejű csontváz-lény.
,,Nagyon furcsa dolgokat készítettem" - mesélte Zoé az Eater nevű gasztrooldalnak.

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...